Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Darkó Jenő: Lipót császár által a magyarországi szerbeknek adományozott kiváltságok háttere
ginak nem lehet hatalma, hanem az érsek joga a tőle függő egyháziakat az egyházjog, vagy kánonjog szerint megbüntetni; kijelentjük és megerősítjük, hogy a görög rítusú templomokat és monostorokat tartozékaikkal együtt, valamint tehát az érseket és a püspököket megillető javakat, bármilyen legyen is az, és amelyeket elődeink adói mellett bírtok, amely templomot pedig ellenségetek, a török elvett tőletek, azt kezetekbe visszaadni rendeljük . . .”-13 _Az egyházi igazgatás alatt biztosított széles körű kiváltságot Lipót Diakovics Izaiás borosjenői püspök személyes közbenjárására adta meg. Egyúttal Lipót kifejezte, hogy az érseket és egyházát a töröktől elragadott kiváltságaiba visszahelyezi. -Valójában mint látjuk, itt a görög rítusú egyház egészéről esik szó, amelyben benne foglaltatik a balkáni területeken kívül Magyarország és Horvátország is, ahol az érsek „hívei élnek”. Éppen ezért nem értünk egyet azzal a felfogással, miszerint Csernovich, midőn Lipót császár védelmét kérte, személy szerint egyházát is magával hozta volna. Nézetünk szerint nem volt szükséges az egyházi hierarchiát, a papságot és a híveket magával hoznia, mivel azok már itt voltak. Az 1690. június 18-án Belgrádban megtartott tanácskozáson éppen azért nem a menekültek játszottak fontos szerepet, hanem az ipeki pátriárka már korábban Magyarországon és Horvátországban lakozó „hívei”, közülük is nevezetesen a borosjenői görög rítusú püspök, Diakovics Izaiás.14 Az augusztusban adományozott kiváltságoknak hogy érvényt szerezzen, Lipót ugyanazon év december 21-én átírt a magyar kancelláriának. Levelében kijelentette:,,. . . hogy az általunk igen kedvelt Csernovich Arzénnek, a rácok görög rítusú egyháza érsekének, - aki példának okáért magát kiragadta a törökök barbár zsarnokságának veszedelméből, erős lélekkel kinyilvánította, hogy ő maga és összes utódai . . . dicséretes módon ezután a mi védelmünk árnyékában élnek és halnak majd ... -, valamint ugyanazon egyház püspökeinek, az összes egyháziaknak és világi rendeknek, kapitányoknak és vice-kapitányoknak, végtére ugyanazon-Görögországban, Bulgáriában, Hercegovinában, Dalmáciában, a tengermelléken, Jenő városában és egyéb csatolt területen lakozó görög rítusú és rác nemzetű közösségnek folyó évben, augusztus huszonegyedikén saját aláírásunk alatt kibocsájtott levelünk kiváltságait, a szabadságokat és a mentességeket biztosítunk . . ., mindnyájukat családaik- kal, javaikkal együtt királyi oltalmunkba vesszük, sőt titeket pedig különleges védelmünkbe venni rendelünk. Amellett az említett kiváltságok, szabadságok és mentességek értelmében nyilvánvalóan az érseket, a püspököket, minden más egyházfit, és bármely rangú világít és az említett keleti egyháznak bármely állapotú, görög rítusú emberét, családjával, javaival és vagyonával együtt személyünkre való tekintettel minden erő.szakkal, felindulással, zavargóval és kártevővel szemben megvédelmezni, oltalmazni . . . titeket kiváltságaitokban megőrizni rendelkezünk”.15 - Csernovich az új körülmények között hamar feltalálta magát, „Magyarországon első dolga volt, hogy a már régebben itt lakó rácokkal kapcsolatot teremtsen”. Tárgyalt Budán és még „a tél folyamán Komáromba utazott, nyilvánvalóan azzal a céllal - állapítja meg Nagy Lajos -, hogy ott Monasterly Jánossal tárgyaljon. Látogatása kapcsolatban volt az Udvari Haditanács ama tervével, hogy a rácokat a jövőben tábori szolgálatra használják fel. A budai várparancsnok vezetésével s a kamara megbízottjának 193