Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Darkó Jenő: Lipót császár által a magyarországi szerbeknek adományozott kiváltságok háttere
Darkó Jenő LIPÓT CSÁSZÁR ÁLTAL A MAGYARORSZÁGI SZERBEKNEK ADOMÁNYOZOTT KIVÁLTSÁGOK HÁTTERE Az 1690. évi események megítélésében döntő szerepet játszik az európai hatalmi egyensúlyban, 1683-ban, Bées sikertelen török ostromával bekövetkezett fordulat.1 XI. Ince pápa szervezkedése, az általa életre hívott Szent Liga2 - úgy tűnik - egy pillanatra XIV. Lajos kezét is megkötötte, és felhagyva a szokásos török szövetséggel, még maga küldött csapatokat Buda visszavívá- sára. Ami pár évvel azelőtt lehetetlen lett volna, protestánsok és katolikusok vállvetve harcoltak a közös nagy ellenség, a török ellen. Végre megadatott a nagy pillanat, amikor a vallási és politikai ellentétektől felszabdalt Európa összefogott a közös ellenséggel szemben; a megindult harcok oly lendületet vettek, hogy csak pillanat müvének tűnt kiűzni az oszmán hódítót a Balkánról. A hadicselekmények következtében nemcsak Buda és a középkori Magyarország szabadult fel, de - szemmel láthatóan - akkor roppant meg először a balkáni török hatalom. 1686-ban Athén is felszabadul a török iga alól.3 Az energikus pápa sikerének titka nem csupán abban rejlett, hogy Európa keresztény uralkodói között békét teremtett, hanem most volt itt a csodás pillanat, amikor együtt volt a pénz, és szárazon valamint vízen egyaránt akcióba kezdtek a félhold uralmával szemben az európai seregek, amit ha évszázadokkal hamarabb sikerült volna megvalósítaniuk, - talán - másként alakult volna Kelet-Európa történelme. - Az események megítélésével kapcsolatban - úgy tűnhet - méltán állapítja meg Szekfű Gyula: „a sorsdöntő évtizedekben . . . a magyar sors . . . végletesen, külső erők játékszerévé válik. ... az évszázados harcban, pusztulásban elgyengült magyarság Nyugat felé fordul, s onnan, tehát külső erőtől várja a töröktől szabadulását. Az új nádor, kinek csak kérésre, könyörgésre van hatalma, így lesz szimbólumává a kifáradt, a győző előtt fejet hajtó, s a felszabadulásért hálát érző magyarságnak, melyhez lassankint, Thököly bukása után, a keserű kurucok és a megkeserített életű protestáns prédikátorok is visszatérnek”.4 Szekfű maga is látja a ritka történeti pillanat visszásságát, a háttérben meghúzódó erők kibékíthetetlen ellentétét. A török iga lerázása azonban mindenképpen valamiféle barokk derűvel, dicsfénnyel és a Habsburg-ház kétségbevonhatatlan érdemeivel vonult be a magyar történetírásba. A Habsburg abszolutizmus és a magyar rendiség viszonyának tömör és plasztikus képét Szekfű a német „Politische Bücherei” részére írt, magyar nyelven 1917-ben megjelent „A magyar állam életrajza”5 című munkájában rajzolta meg. Nagyvonalú történeti esszéjében a magyar történelem kulcsfontosságú kérdéseit veszi sorra, fejti ki a magyar társadalom fejlődéséről alkotott véleményét a szellemtörténet kategóriáinak segítségével.6 Eleganciája nem engedi, hogy belevesszen annak bizonygatásába, hogy a Kárpát-medence minden egyes rögét számba vegye aszerint, hogy magyar-e vagy sem, szemben az első világháború idején született szerb és román munkákkal, melyek többé-ke187
