Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Csorba Csaba: A török végvárak ellenállási lehetőségei a felszabadító háborúk során

volt Eger blokádjának kezdete. Ez jól működött, amit az is igazol, hogy 1686 júliusában a budaiak segítségére induló egri pasát 600 lovasával együtt Eger- szólátnál levágták. Igaz ugyan, hogy Szegedről júliusban 400 szekér élelem és lőszer bejutott Egerbe, s bizonyára az őrséget is megerősítették, de ez volt az utolsó utánpótlás. Annál is inkább, mert 1686 októberében Szeged is a szövetséges csapatok birtokába került. Már korábban, augusztus derekán kiürítették Hatvan várát, harcosai Egerbe húzódtak. 1687-ben a blokád egyre fojtoga- tóbbá vált. Már második éve nem kaptak zsoldot a csapatok. Százával szöktek ki a várból a török katonák; a város polgársága (jelentős része török) is menekült. A kapitulációkor kiderült, hogy hadiszerrel jól el volt látva a vár (124 ágyúval rendelkezett!), de az élelemhiányon nem lehetett úrrá lenni.38 A szak- irodalom 3-3,5 ezerre teszi a kapituláló egriek számát. Vass Előd úgy véli, hogy békeidőben Eger várát és városát 10-12 ezer fő lakta, ebből 7-8 ezer török.39 Ezek a számok azonban túlságosan magasnak tűnnek, ennyi ember a vár és a város falain belül egyszerűen nem is férhetett el! A kapitulálok összlétszáma (katonák és polgárok) feltehetően 3 ezer alatt lehetett. Pontos számot a korabeli feljegyzések természetéből következőleg aligha tudhatunk meg valaha is.

1687- ben a Dráva és Száva közének szinte valamennyi vára a szövetségesek kezére került (Eszék, Valpó, Pozsega, Erdőd, Valkó, Újlak), a Duna mentén Pétervárad és Karlóca.

Az 1688. év elején végre az utolsó kuruc tüskét is sikerült kihúzniok a Habsburg-csapatoknak Magyarország testéből: kapitulált Munkács vára. Ez azt jelentette, hogy újabb kontingensek szabadultak fel a török hadszíntér számára, s további átállt kuruc egységek a szövetséges csapatokat erősítették.

A Dunántúlon már csak három elszigetelt, körülzárt török vár tartotta magát: Székesfehérvár, Szigetvár és Kanizsa. A török utánpótlási vonaltól legtávolabb eső Fehérvár kapitulált először, 1688 májusában. Őrsége már annyira lecsökkent (félezer harcképes katonája lehetett), hogy a nagy területű erődítmény védelmére teljességgel alkalmatlan lett volna nyílt támadás esetén, még ha van is élelme elegendő. A kivonuló polgárok lélekszáma állítólag 3 ezer. Azonban ez a szám is soknak tűnik. Mintegy felényi látszik valószínűnek.40

1688- ban - Temesvárt, Váradot, Gyulát és Belgrádot leszámítva - a magyarországi török végvárak őrsége rendkívül leapadt, önálló portyázó akciókra éppoly alkalmatlan volt, mint nyílt ostrom esetén akárcsak egy-egy hétig tartó ellenállásra. A felszabadító háború utolsó évtizedében a török várak elvesztették jelentőségüket, leszámítva Belgrádot és Temesvárt. Az egyes várak ostroma, blokádja perifériális jelentőségűvé vált. A háború kimenetele nem a várak körül dőlt el, hanem a nyílt mezőn. S az újabb és újabb megmérettetés a szövetséges hadak ismételt sikerét hozta. A néhány kisebb fiaskónak (Zer- nyest, Lugos) nem volt meghatározó jelentősége.

1688 legnagyobb sikere Belgrád elfoglalása volt. Azonban a szövetséges haderő sebezhetőségét mutatja éppen várak vonatkozásában, hogy a törököknek sikerült két év múlva visszaszerezniük. Jellemző, hogy 1688-ban 31 napra volt szükség Belgrád bevételéhez, a törököknek 1690-ban 8 nap is elégnek bizonyult. Várharcban - mint már utaltunk rá - a törökök voltak némi harcá180