Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Bálintné Mikes Katalin: Kecskemét a seregek ütközőpontjában
elmaradottakon felül. Kezesül pedig ott fogták a 4 kecskeméti küldöttet.57 Ezt az összeget már nem bírták előteremteni, kölcsönt kellett felvenni, de még ez sem volt elég. A város vezetői könyörtelenül lefoglalták mindenkinek a gabonáját, pénzét, olyannyira, hogy a lakosok nyíltan fellázadtak. Rájuk is írt Pest vármegye perceptora, Básthy László: „. . . megátalkodottak vadtok és a Város, aki jót megmaradásra talál, abban vélek meg nem egyeztek, melybül végső pusztulása következik az Városnak, mely dologban ha alább nem hattok, és az Bírákat érdemek szerint meg nem böcsülitek, szavát nem fogadgyá- tok . . . rajtatok megyünk német és magyar hadakval, bizony a Város közepin akasztatunk fel egynehánt az illyen nyakas, hamis emberekben”.58 Meg is ijedtek a lázadók, három hét alatt sikerült több mint 30 000 forintot befizetni. Hiába volt azonban az igyekezet, mert 1686. április 13-án - a nagyhét közepén - a szolnoki sereg „. . . várasunkat elborította . . .”.59 Akkor azután „. . . akármicsoda zár, lakat (alatt), istállóban lőtt légyen, akármi névvel nevezendő jószága az városi lakosoknak . . .” mind elvitték. Maga a város, hogy házát és pincéjét ki ne rabolják „salva guardiák”-at fogadott fel. Ugyanígy tett néhány gazdagabb polgár is, bár előfordult, hogy maga az őrség rabolta ki. „Sokan nem szenvedhetvén a nyomorúságot kénteleníttettek házokat elhadni és a puszta helyekre a mezőre előttök kivonódni, hogy a kénzást és nyomorúságot elkerülhetnék.” Ezzel azonban csak cseberből vederbe jutottak, mert nemcsak a németek mentek ki a pusztára utánuk, hanem felneszeit a szegedi török is, és „. . . a császári hadseregnek még a városban létekor a fene tatár ellenség azt megtámadni akarván, visszavonulásakor a mezőn talált minden barmot elhajtott, lakostársaink, fiaink és cselédeink közül négyszázig valót levágott és elhurcolt, kik máig is keserves rabszolgaságban szenvednek, vagy hollétök nem tudatik” írták a kecskemétiek 1699-ben, amikor összegyűjtötték a szolnoki német seregnek nyújtott szolgáltatásaikat. Eszerint Kecskemét 1685. október 18-tól 1686. április 24-ig Szolnokra, Szarvasra és Tiszakürtre összesen 122 961 forint 24 dénár értékű pénzt és árut szolgáltatott ki. A húsvéti megszálláskor pedig összesen, az ajándékokkal együtt 76 600 forint értéket vittek el, fogyasztottak el, csikartak ki a városiaktól.“’ 1686-87-ben külön adót is kellett szedni a városban. Az adókönyv címe: „. . . Szolnaki németek fizetésérül való ratio”. Ebben a rendes adókönyvben szereplő lakosokon kívül szerepelnek a cigányok, ridegek, szolgák és szolgálók is. A kötetben kimutatták, hogy 1686 januárjától március végéig közel 50 000 forintnak megfelelő összeget fizettek ki a szolnokiaknak. Ha ezt hozzáadjuk a már említett nyugtákon szereplő összeghez (31 682 fi.), kiderül, hogy az előbbi kimutatás nem tartalmazza az összes kifizetéseket, mert e két tétel - november és december nélkül - meghaladja a feltüntetett 51 172 forintnyi készpénzt. Ez időtől fogva 1690—91-ig minden évben kétszer szedtek adót a lakosoktól, két adókönyvet fektettek fel, az egyik a már ismert „derékadó” könyv, míg a másik - bár különböző megnevezéssel - a német adókönyv. Buda felszabadulása után, 1686. szeptember 8-án báró Beck, budai parancsnok is Kecskeméten jelentkezett: „. . . mivel, hogy ez helyek környékét a külömb külömb féle Hadak el élték, Budát penigh Isten eő szent Felsége Római Császár Urunk eő Felsége birodalmában juttatta és így itt kelletik / 118
