Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
R. Várkonyi Ágnes: 1687 és az érdekegyeztetés stratégiái
tudhatta, hogy a szerződést később megszegik. Apafi politikai alapelvét követte; átmenteni a fejedelemséget a jövőnek, s bízott az írott szó, a szerződés erejében.9 A Habsburg-kormányzat súlyos belső válságáról, a nagyszabású hadigyőzelmek ellenére, itt csak utalásszerűén szólhatok. A vezérkar meghasonlott. Miksa Emanuel nyíltan szakított a fővezérrel a nagyharsányi győzelem után, és Badeni Lajos búcsúszó nélkül hagyta ott Károly herceget. A kormányzati szervek ellentéteit tovább növelte, hogy most kerül be az államtanácsba Kaunitz gróf, a dinasztikus, katonai érdekeket képviselő udvari párt megerősödik, a Haditanács elnökét, Badeni Hermannt viszont le akarják váltani. Az Udvart megosztó belső ellentéteket súlyos gazdasági nehézségek és új politikai fejlemények növelték meg. A pápai segélyek kimerülőben voltak. Tíz millió fölé szökött az államadósság, a hadsereg ellátása megoldhatatlannak tűnt, Velencével és Lengyelországgal megromlott a viszony, és a diplomáciai előrejelzések szerint Franciaország támadása várható. A Balkánon viszont gazdaságilag értékes területeket nyerhetnek, s békére kényszeríthetik a Portát, mielőtt megnyílna a nyugati front. A dinasztikus érdek pedig különlegesen megkövetelte, hogy Lipót császár, mint a magyar korona örökletes birtoklója zárja le a háborút. A Szent Liga eredeti alapokmányától eltérően ugyanis a Habsburg- kormányzat azt szorgalmazza, hogy a szövetségesek történeti jog szerint osztozzanak a visszafoglalt területeken. A háború folytatása azonban a magyarországi viszonyok miatt egyre kétségesebbnek látszott. Követek, csapattisztek, megfigyelők, haditudósítók, vármegyei tisztek és kamarai tisztviselők egybehangzó tájékoztatásai szerint a török háború alatt egy másik háború tüze gyulladozik a visszafoglalt Magyar- országon. Tanulmányunknak nem az a feladata, hogy ezt az országos válságot összetevőiben megvilágítsuk, vagy elemezzük. Csak néhány vonással jellemezhetjük. A hadszíntér és hátország terheit egyszerre viselő lakosság egyiptomi méretű megpróbáltatásairól annyi korábbi vizsgálat után a legutóbbi években is újabb és újabb fejezeteket tártak fel a kutatók.1" Nyilvánvaló, hogy a hadsereg ellátását a katonai terror módszereivel (Debrecen 1686, 1687) csak ideig- óráig lehet biztosítani. A halálra kínzott polgárok, összevert jobbágyok, a megpofozott vármegyei tisztek, és vasra vert alispánok a legjobb akarattal sem tudnak „megjavulni", jobb belátásra jutni, vagyis előteremteni azt, ami nincs. S amikor a lakosság foggal-körömmel őrzi tartalékait, korántsem önző és ellenséges szándék vezeti, sőt a hadsereg jövő esztendei létének alapjait is védi. Ebben a háborúban mindenki igyekszik önmaga, családja túlélését biztosítani, hiszen a rég óhajtott béke idejére készülnek. A katonai erőszak tehát csak elmélyítette, meg nem oldhatta a válságot. A valóban katasztrofális gazdasági nehézségeken Carafa eperjesi különbírósága 1687 tavaszi hónapjaiban a perbe fogott és kivégzett gazdag protestáns polgárok és nemesek javait elkobozva sem sokat segített. A megfélemlítés szándéka visszájára fordult. A teátrálisan megrendezett nyilvános kínzások és kivégzések - amint azt Foucault nagy visszhangot keltett tanulmánya kimutatta - a középkorban rituális módszerei voltak a hatalom mindenhatóságát, a bún méltó bűnhődését bizo10
