Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)

Felettébb érdekes és mai szemmel elég mulatságos, hogy három kis elővéd várba, a tatárok által 1682-ben felégetett Somoskőbe, az 1683 őszén feladott Hollókőbe és az 1684-ben ostrom után a törökök által felgyújtott Bujákba is katonaparasztokat telepítettek, hogy őrizzék a romos falakat az esetleg magukat befészkelni akaró, rossz szándékú embertől. A Koháry - Szemere birtokot képező Hollókő romjai között 1698-ban 9, az 1710-1720-as években pedig 4-6, Buják várában - a falutól jó 2 km-re - 1698-ban ugyancsak 9 földet művelő, állatokat tartó szabad ember élt, akik nem voltak „alattvalói” gr. Eszterházy István bujáki földesúrnak. Somoskő az 1689-től Kajali Pál, majd veje, Ráday Pál zálogbirtoka volt. Több éves pusztán állás után a közeli falvak 1689-től népesültek be, ám a vár még évekig romos maradt. 1703-ban Kajali Pál a kurucok elleni megyei nemesi ellenállás keretében - Gáccsal, Kékkővel együtt - Somoskőt is meg akarta védelmezni, ezért megbízta Sümegi Bene Istvánt, palánkokkal, gerendákkal erősítse meg, készíttessen „a vár belsejében szükséges lakhelyeket” és a várhoz bezárható kaput is csináltatott. Hiába tette, mert a kurucok a munkák közben elfogták és hosszú fogságba vetették.21 „Arx Somoskő” először 1709-ben szerepel külön adózó lakott helyként. Ezek szerint Ráday Pál, Rákóczi kancellárja építtette újjá a szabadságharc éveiben Somoskőt. 1718-ban azt írják a birtok összeírói, hogy a vár „nagy költséggel újjáépíttetett és kényelmes lakásra alkalmassá tétetett, nagyobb részben azonban romosnak és elhagyatottnak mutatkozik. Falai közül kettő jelentősebben romos, a harmadik, nyugat felé eső része könnyebben helyreállítható, mert részben máris van teteje”. A vár értékét ennek alapján - némi gondolkodás után -1000 forintra taksálták. Megemlítették még, hogy „ezt a várat négy várőr (satrapae) lakja, akik különböző kiküldetésekkel és levélhordással szolgálnak a földesúr szüksége és igénye szerint, fizetést azonban semmit nem kapnak.” A vár alatt gyümölcsöskertekből, szántóföldekből, rétekből és makktermő erdőkből álló majorság terült el, amelyeket a várbeliek hasznosítottak: a gyümölcsöt - szilvát, almát, körtét - összegyűjtötték, a földeket heted ellenében művelték, a makkokat ott sertésekből pedig dézsmát adtak.22

Hollókőn is hasonló volt a helyzet. 1718-ban, 1728-ban és 1737-ben is azt írták, a romos vár falai között (intra rudera et ruina arcis Hollókeö) 4 família lakik, akik a szomszédos Bátka pusztán irtásokat művelnek és mind gabona, mind szőlőtermésükből hetedet szolgáltattak az uradalomnak. Egyéb kötelezettségeik abból álltak, hogy „szabadosok módján leveleket hordottak” és a földesúri jog elismeréseképpen évente közösen egy őzet adtak.23

Végül, egy említés erejéig, megjegyezzük, hogy a megye északi, a 17. században végig magyar kézen maradt várkastélyaiban, az előbb Balassa majd Zichy birtokot képező Divényben, a Forgáchok rezidenciája Gács és a Balas- sák ősi vára, Kékkő alatt is, hajdúszabadságot élvező települések alakultak ki. A divényi porkoláb, csajbert (vagyis Zeugwärter: fegyvertáros), dobos és 16- 25 hajdú fizetését és búzajárandóságát az uradalom falvai szolgálták. Az 1690- es években csak 4 „konvenciós hajdú” szolgált, de még 1713-ban is azt írták, hogy a 34 zsellér szabad költözésű, csak leveleket hord és csupán védelemre fogadtatott (et pro defensione tantum admittebantur).24 Gácsban a Forgách grófok kapitányt, porkolábot, német pattantyúst és 40 állandó hajdút tartot105