Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)
tak. 1675-ben földesuruk mind a lovas, mind a gyalog renden lévő „szabadságszerető katona személyeknek kiváltságlevelet adott, amely fegyveres szolgálatuk fejében, öröklődő jelleggel szabott nagyságú házhelyeket, réteket, földeket és kerteket kaptak. 1688-ban újból megerősítették e szabadalomlevelet az itt élő 18 nemes és 18 földet művelő, állattenyésztő „gazda” számára, így az 1690-es években, sőt, a Rákóczi-ielke\és idején is megmaradt Gácsváralja hajdú település jellege.25 Kékkő várában is fennmaradt a magánföldesúri fegyveresek kis egysége: a vicekapitány és a porkoláb alatt 7-8 nemes és kb. 20-25, helyben maradását kezesekkel támogatott nyilatkozat mellett vállaló nemtelen hajdú élt az 1690-es években és a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején is.26 A magánföldesúri hajdúk szervezete tehát éppúgy tovább élt a török kiűzését követő évtizedekben, mint ahogy a végvári vitézek rendje is ragaszkodott szabad élete fenntartásához. Egyetlen volt végvár akadt a vármegyében, ahol a praesidiariusok korábbi szabadságai már semmi szerepet nem játszottak az újratelepítés után, ez Nógrád mezővárosa volt. Nyilván földesurai, a személyükben - a Balassáktól, Eszterházyaktól, Forgáchoktól, Koháryaktól eltérően - nem katonáskodó váci püspökök voltak azok, akik hallani sem akartak arról, hogy újjáéledjen az 1593 és 1663 közötti magyar végvári korszakban olyan sok vitával, perlekedéssel járt együttélés. így Nógrádot 1689-ben békés szláv jövevényekkel telepítették be, akik beletörődtek jobbágyi voltukba. Mint láttuk azonban, a többi végvárra nem volt jellemző ez a lemondó magatartás, lakóik még évtizedekig őrizték praesidiarius szabadságaikat és csak a 18. század közepére, fokról fokra váltak egyszerű paraszti és kézműves jellegű mezővárosokká. JEGYZETEK 1. R. Várkonyi Ágnes: Végvár, állam, társadalom, mentalitás. Magyarországi végvárak a 16-17. században. Szerk. Bodó Sándor-Szabó Jolán Eger, 1983. 17-18. 2. Országos Levéltár (OL) A 14 Magvar Királyi Udvari Kancellária. Insinuata Consilii Bellici 465,482,535. 3. Magyarország történeti kronológiája. Főszerk. Benda Kálmán II. Bp., 1982. 522. 4. OL A 14 Insinuata Consilii Bellici 985. Léva lerombolásához kérte kézművesek és fuvarok kiállítását a Haditanács 1701-ben. A korabeli kalendáriumok történelmi krónikái megemlékeztek arról, hogy 1702-ben „Kanisa, Patak, Eger várak elhányattattak.” 5. Pálmány Béla: Magyar és török végvárak Nógrád vármegyében (1663-1685). Magyar és török végvárak (1663-1684). Szerk. Bodó Sándor-Szabó Jolán Eger, 1985. 153-163. 6. Uo. és Pálmány Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában. (1663-1703). A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 1986. XII. köteteként. Szerk. Bagyinszky Istvánné-Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 1986. 120. 7. Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepülése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után (1683-1728). Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzetésének idején. Szerk. : Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 1987. és a Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 1988. XIV. kötetben. Szerk.: Szvircsek Ferenc 167-239. 8. Statny Archiv v. Banskej Bystrice (SABB) - Besztercebányai Állami Levéltár, Radvány - Koháry-Coburg cs. It. Pars II. 4182. (1689) 9. Uo. II. 8956. (1695) A tanúk 1663 előtti viszonyokra emlékeztek. 10. OL P 287. Forgách cs. lt. Jelzetes ir. Fasc. c. No. 19 (1690). Ol R 315 Gyöngyösi török ir. 69, 79, 87. (1664). 106
