Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)
Megj. : A kastélyhoz tartozó curiális földeken vannak a vetéseik. Gács: A mezővárost a vár allodiális telkein több nemesúr és várbéli szervitor biztonságos lakása céljából építették. Zsellérek házai 8 Allodiális irtásokat és szőlőket művelnek. Nógrád: A mezőváros majorsági telkeket és szántóföldeket művel. A katonai, illetve hajdú jelleg tehát még 1696-ban is erősen jellemezte a korábbi praesidiumok és várkastélyok falain belül és kívül kialakult településeket. Bár a telepítőlevelekben gr. Koháry István - a korábbi füleki viták tapasztalatait a maga számára leszűrve - szigorúan kikötötte, hogy a „megszálló” nemesurak és szabad katonák elismerjék csorbítatlan földesúri előjogait, más források egyértelműen bizonyítják, hogy a végvári szabadságokhoz váltig és sikerrel ragaszkodtak a „fegyverviselők”. Szécsény hadnagya, Szaday András - korábban füleki lovas hadnagy - és a mezőváros három tizedese 1698-ban azzal az indokkal próbálták felmenteni a teljes közösséget a vármegye rovásadójának megfizetése alól, hogy „totum civile servitium in ipsis constat, noctu dieque servire debeant” - vagyis minden polgári szolgálatuk abban áll, hogy éjjel, nappal szolgálni tartoznak.18 Szécsény még Bél Mátyás idejében is „végvári szabályok” szerint élt, aki letelepedett, előzetesen katonai esküt tett, vállalva, hogy az ellenség támadása esetén hadba száll.19 Mindennapi békés életükben azonban erre nem volt szükség, csupán a „kíséretadás és levélhordás” régi végvári szokás szerinti szolgálatával tartoztak földesuruknak és egyben főkapitányuknak, gr. Koháry Istvánnak. Ennek a formális „katonai” kötelezettségnek azonban a korábbi szabad élet megőrzése volt az igen kedvező ellentétele. A többi végvár újratelepítése nagyjából hasonló feltételek mellett történt, de a füleki és szécsényi „megszállításhoz” hasonló részletességgel tanúskodó dokumentumok nem maradtak fenn. Balassagyarmatot két zálogbirtokos földesura, Koháry István és özv. Szúnyogh Gáspárné Jakusith Katalin ugyancsak 1690-ben telepítette be. A két megbízott telepítő „szabados”, Bárány János és Mészáros Miklós 20-20 házhely „külső emberekkel” történő benépesítésére kapott felhatalmazást. A Koháryak részén élők 3 év adómentesség után 12 tallért és a termények nyolcadát szolgálták, míg az özvegy joghatósága alá tartozók azonos összegű cenzus mellett csupán kilencedet adtak. Robotra - szántásra, szőlőkapálásra, szénakaszálásra - egyik földesúr sem kötelezte a magas cenzus fejében a gazdákat, sőt, e mezőváros lakosai használatba kapták az egész évi korcsmáltatást, mészárszéktartást, az egyik ipolyi malom és a „szabad városok” jövedelmeit, sőt özvegy Szunyoghné még abba is beleegyezett, hogy a „religio dolga kinek kinek az ő tetszése szerint szabad légyen”, vagyis tovább élhetett a végvári idők vallásszabadsága is. Gyarmat elöljárói az újratelepítés után évtizedekig hangoztatták, hogy lakóhelyük régen katonai végház volt és portális adót sem fizetett, minden módon igyekeztek e helyzetet megőrizni. Még 1711-ben is úgy vallottak, hogy a város adót nem fizetett, csak a nemesek fizettek taksát és a közösség „végházi szabályok szerint élt.”20 104
