Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)
„minden rendbélieknek” tudtukra adta, hogy az 1687-es országgyűlésen alkotott törvények értelmében Szécsényt (és Füleket, bár ezt az oklevelet Radvány- ban sem találtuk), mint „a pogány ellenségtől” visszanyert jószágokat királyi engedéllyel betelepítheti, sőt a vitézlő rend kezén volt birtokokat - amelyek 1663 előtt ún. katona és hajdú „osztás” néven nevezett, a zsold pótlását szolgáló, rang szerint nagyobb vagy kisebb területű szántóföldekből és kaszáló rétekből állottak - is kezéhez bocsátották, mindaddig, „még Szécsény véghelynek nem rendeltetik”. Ezért bízta meg nemes Dúl Mihályt, hogy azoknak, akik „Szécsényt akarják lakni” az általa adott instrukció szerint apáról fiúra öröklődő joggal házhelyeket, kerteket, szántóföldeket és réteket oszthasson.15 A Füleken és Szécsényben letelepedem szándékozó embereknek írásbeli kötelezettségeket is vállalniok kellett. Aszerint, hogy nemes vagy „nemtelen” személyről volt szó, két különböző eljárást folytattak le Korponay, Dúl és Vajszár urak. A nem nemesek „ingyen és ajándékképpen” kapták a házak építésére szolgáló beltelkeket és „veteményes és pajtás kerteket”, valamint a szántókat és réteket. Kötelesek voltak viszont aláírni egy-egy „óvadék és biztosítólevelet” (cautio seu assecuratio), amelyben előzetesen elismerték a földesurak előjogait. Az instrukcióban foglaltakkal összhangban minden telepesnek el kellett ismerni, hogy a földek szokásos hozamán túlmenően, egyszer s mindenkorra lemond a nemesi birtok tulajdonosát kizárólagosan megillető „királyi kisebb haszonvételekről” - vagyis a mezővárosok népe nem tart mészárszéket, egy negyedévi bor áruláson kívül semmilyen szeszesitalt nem mér ki, ha pedig a földesúr vagy utódai számára szükséges lenne a most neki adott beltelek, kert, akkor a karácsony táján közölt igényt tudomásul veszi és elfogadva az általa emelt épületek becsértékét, Szent György nap körül ellenkezés nélkül távozik. Ebben a látszólag szigorú előírásban egyrészt tükröződik Ko- háry sok keserű tapasztalata, amelyet az örökké civódó, perlekedő fülekiekkel 1682 előtt szerzett, másrészt viszont természetesnek is nevezhető, hiszen a két oppidum a királyi adománnyal teljes egészében földesúri (korabeli terminológiával curialis, illetve allodialis) területté vált, nem pedig adózó, úrbéres földdé. Ebből következett, hogy az itt letelepedők - akár nemesek, akár nem nemesek - földesúri terhei is lényegesen különböztek az egyszerű örökös jobbágyok által szolgált földesúri, egyházi, vármegyei és állami adóktól. Az instrukció és „az óvadék és biztosíték levél” is kiemeli, hogy - a megtelepedést követő első 3 év adómentességének lejárta után - 5 magyar forint cenzust és - papi dézsma nélkül - csupán hetedet adnak. Paraszti robot tekintetében a füleki instrukció semmi említést nem tett, a szécsényi viszont azt irta elő, hogy a „paraszt személyek”, akik a „kerítésen kívül”, vagyis az egykori vár falain kívül feküdt „hostát”, suburbium helyén kapnak majd házhelyet, „a szécsényi jószág (jobbágyfalvai) módjára szolgálni és Gyöngyösrül kétszer esztendőben bort hozni tartoznak”. Gyorsan tisztázni kívánjuk: Kohárynak ez a törekvése soha nem valósult meg, Szécsényben 1848-ig éppúgy nem robotolt senki, mint Füleken. A másik írott szerződés típust a nemesi rendhez tartozó lakosokkal íratták alá Koháry emberei. Két nemes között a birtok - az ősiség törvénye miatt - szinte kizárólag ideiglenes jelleggel, zálogképpen cserélt gazdát. Birtokos nemesek között a pénzkölcsön kamatját a jószág teljes nemesi jövedelme 102
