Sugár István: Heves Megy és Eger visszafoglalása a törököktől - Studia Agriensia 8. (Eger, 1987)

Eger a kapituláció útján. 1687. november 28.

fanatikusabbak „a padisah vára” védelmében a legvégsőkig való ki­tartásra sarkallták Rusztemet. Mások meg azzal érveltek, „nehogy a mohamedánok nyomo­rúsága váljon a keresztények hasznára,” ezért inkább gyújtássá fel a várat.797 Ilyen körülmények dacára a pasa további kitartás mellett döntött. Már 1687 novembere utoljának napjait morzsolta az idő, ami­kor egy egri janicsár, bizonyos Mehemet levelet írt Sahin nevű jani­csártársának „a táborba”. Elpanaszolta rossz helyzetüket, s kijelen­tette barátjának vagy rokonának, hogy amennyiben öt napon belül nem érkezik részükre segítség, a felajánlott egyezményt elfogad­ják. 798 (!) Ez a levél ugyan nem jutott el soha címzettjéhez, mert fenn­akadt az ostromzáron, s így igen jelentékeny mértékben nyújtott Doria alezredesnek tájékoztatást az egriek helyzetéről. Az ostromzár táborában tartózkodott s így jól értesült jezsuiták­tól tudjuk, hogy ezekben a napokban Eger falai között háromszázan megegyeztek a vár és a város feladásában.199 Schmitth Miklós úgy tudja, hogy a minden reményüket vesztett török katonák már a kapuk megnyitásával fenyegetőztek.800 Élt akkoriban Egerben egy bölcs török, bizonyos Szálih hod- zsa, aki a többi töröknél okosabb, tanultabb és józanabb volt, sőt bizonyos jósló képességgel is rendelkezett. Az akkori háborúk ki­meneteléről sokat jövendölt. Bécsnek kudarcba fulladt ostromát nagyon rosszalta. Egernek és több török kézen lévő várnak elestét eleve hirdette. Előre látta a törökök végső bukását, s nagyon fájlalta, hogy nem hittek korábban neki.m Levéltári források tanúsítják azt, hogy Eger feladásában igen je­lentékeny szerepet vitt a várhoz tartozó hűbéres szpáhik parancsno­ka, a 65 éves alajbég, név szerint Ali. Ali bég átszökött a falakon, s a császári táborba ment, s nem hivatalosan tárgyalásokat folytatott Eger kapitulációjáról. Később maga Habsburg Lipót oklevelében ál­lítja, hogy Ali bég mint az egri vár feladásának és elfoglalásának jeles segítője az ostromban elöl járt. („. . . cuius fortalitii deditionis et occupationis Agriensis singularis promotor in obsidione praefuis- set . . .’’j802 Egy Szepesi Kamarai feljegyzés is erről vall. Eszerint „Olay László” a császári táborba ment és annak hűséges szolgálatot teljesí­tett.803 Ali bég a kapituláció után Egerben maradt, megkeresztelke­233

Next

/
Thumbnails
Contents