Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)

Knapp Éva - Tüskés Gábor: „Öltöztetve vagyon vörös bársonyba..." Feldíszített katakomba szent ereklyék Magyarországon

ciós emlékünnepek megtartása. A kultusz befogadásának legjellemzőbb vonása, hogy az mindig megmarad a helyi tisztelet, egy jól körülhatárolható terület keretei között, és soha nem lépi át egy egyházmegye, egy kegyhely vagy egy templom vonzáskörének határait. A kultusz tényleges befogadását jól mutatják a katakombaszentek „népi” funkciói: a szentek csodatévőként és névpatrónusként való tisztelete. A kultusz jellemző vonása az is, hogy a katakombaszenteknek nem alakultak ki speciális patronátu- saik, ezek a szentek nem illeszkednek be a barokk-kori szenttiszteletben tovább zajló specializálódási folyamatba. A liturgikus tisztelet helyi jellege mellett ez is nagymértékben közrejátszott abban, hogy egyrészt a katakombaszentek nem tudtak szert tenni országos jelentőségre, másrészt hogy a kultusz nagy tömegeket megmozgató, a kezdeti gyors fellendülést szorgalmazó tényezőinek megszűnése csaknem minden esetben együtt jár magának a kultusznak a hanyatlásával illetve nyomtalan eltűnésével. A kultusz háttérbe szorulásához hozzájárult az is, hogy a többi szenttől eltérően a katakombaszenteknek nem volt legendájuk, a róluk alkotott kép a személyes jegyek hiányában jórészt csupán általánosságokat tartalmazott (12. kép). Mindehhez járult a 18 — 19. század fordulóján erősödő kétely a szentek csodatévő erejében, ami az ereklyetiszteletet érintő kritika felerősödésével és a 19. századi új kultuszáramlatok feltűnésével együtt a szentekhez fűződő viszony megváltozását, a katakombaszenteknek a kultuszból való fokozatos kiszorulását eredményezte.3

*

Minden egyes katakombaszent kultuszának kialakulásában tehát meghatározó szerepe volt az ereklye ünnepélyes körülmények között végbemenő transzlációjának és a későbbi kultuszhelyen történő elhelyezésének. Amikor a barokk-kori egyházi kézművesség egyik részterületéhez, a női kolostorokban működő kézműves műhelyek ereklyedíszítő tevékenységéhez szolgálunk adatokkal, ennek a mozzanatnak megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk. Az ereklyék transzlációja (a kultuszhelyre történő átvitele) ugyanis a Tridentinum előtti egyházi gyakorlatban a feldíszí- tetlen és nem hitelesített ereklyék átvitelét (ún. illatio) foglalta magába, a két fogalom valójában ugyanazt a liturgikus cselekvést jelentette. A tridenti rendelkezések után kezdetben az illáció bizonyos jelei a transzlációnál is megtalálhatók voltak és ez fordítva is előfordult, a két különböző ak26