Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Szilárdfy Zoltán: Devóció És Dekoráció "Fris kisded kép, apácza munka”
Amint a reneszánsz kor embere az antik kultúrában született újjá, úgy a barokk Egyház is hívei figyelmét a kereszténység hőskorára irányította. Az első századok mártírjai hősökké magasztosultak, s a vérükkel átitatott földből előkerült tetemeket akkor is, ha nevükön kívül mást nem tudtak róluk, — mint ,,Krisztus atlétáit” ajándékozta a pápa az erre érdemes személyeknek, templomoknak és kolostoroknak. A számos helyre szétküldött ereklyék az egységet demonstrálták a Római Egyházzal, reprezentálva an nak a vértanúktól megvallott apostoli hitét. Az ún. katakombái szentek csontvázát apácák díszítették, a kolostorokban kialakult sajátos művészi technikával. Ezt a fajta dekorációt szívesen alkalmazták a szentképek díszítésénél is. A nálunk polion kifejezéssel jelölt díszítő művészet, a francia bouillon sodort fémszál díszítmény — jelentésű szóból származik, német közvetítéssel kerülvén a magyarba.4 A türelmet igénylő kézimunkának, az ereklyék díszítésének, miniatűr szentképek festésének együttes feltételei jelen voltak a 17. és 18. század apácaközösségeiben. Hazánkban a klarisszák, az orsolyiták, az angolkisasszonyok, valamint az Erszébet-apácák ilyen nemű tevékenységéről van tudomásunk. A jezsuita Diárium részletes beszámolója szerint, a budavári klarisszák 160 forint értékben ékesítették Szent Kandid katakomba-mártír öltöztetett tetemét, amely ma is látható a székesfehérvári egykori jezsuita, Nepomuki Szent János templomban.5 Nyilván náluk készült Szent Fortunát vértanú — XII. Ince pápától a budavári Nagyboldogasszony templomnak ajándékozott — csontváza számára 1764-ben „nagy költséggel új ra feldíszíttetett és igen becses aranyszövet ruhával megajándékoztatott, ami összesen több mint 300ft-ba került.” Ez szúrhatott szemet a tolvajoknak, akik 1789-ben az ereklyét minden értékes díszítményétől megfosztották, s a Halászbástyán a várfalról a szőlőskertekbe taszították.6 A középkortól örökölt szerzetesi alázat az apácamunkák készítőinek nevét homályban hagyta, mégis Némethy Lajos immár egy évszázada összegyűjtött értékes adatai rávilágítanak egy budai klarissza apácára, a jeles festő családból való Falkoner Anna Erzsébetre (1714— 1790) — rendi nevén Zsófiára — aki a művészetet apjától, György mestertől tanulta. A budavári klarisszák felvételi jegyzőkönyvében ez olvasható: ,, T. Sr Sophia Falkonenn jött a szerzetbe Anno 1734. Ez a kép írásban való Tudományáért vétetődött be ingyen.”7 Zsófia nemcsak az ő korában újonnan épült kolostortemplom belső festési munkálataiból vállalt részt, hanem a művé17
