Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)

Galavics Géza: Előszó II. Elhangzott a Devóció és dekoráció című kiállítás megnyitóján, Sárospatak, 1985. márc. 10.

tozatait, csakúgy, mint az ereklyetartók sokféle megjelenési formáját, a szentképek és apácamunkák tematikai és formai gazdagságát, vagy az ereklyés amulettek és talizmánok hihetetlen népszerűségét. A vallási gyakorlatnak tehát mindazokat az elemeit, amelyek a tridenti zsinatot követően az ellenreformáció mozgalmában alakultak ki.

A kiállított tárgyak azonban semmiképp sem csak egy régmúlt korszak vallásosságának dokumentumai. Legalább annyira látványos és beszédes jelei néhány emberöltővel korábban élt eleink életvitelének, gondolkodás- módjának és értékrendjének, s közvetítői és rekvizitumai ünnepeik és hétköznapjaik a miénktől oly eltérő világának. Bennük és általuk látjuk igazán, hogy miben hittek és mit reméltek élet és halál alapkérdésében, csakúgy mint a mindennapok útvesztőiben, mi jelentett számukra támaszt és menedéket. A kereszthalált halt Jézus, Mária, vagy a segítő szentek eleven kultuszának olyan látványos példáira, mint az aranyba öltöztetett katakomba-szentek bizarr hatású együtteseire, vagy a mozgatható végtagú, öltöztethető, sokruhás Mária-szobrok létezésének furcsa kettősségére nemigen kell felhívni a figyelmet, hiszen látványuk önmagában figyelemkeltő. Hadd említsem inkább a kiállítás tán legkevésbé látványos emlékcsoportját, az egyik vitrin bélyegnagyságú apró szentképeit. Ezek a képecskék eltérően a kiállítás sok más műtárgyától — , nem nemesi, polgári vagy paraszti lakások reprezentatív darabjai voltak, hanem sok százezer párdarabjukat egy valójában következetes gondolkodásmód szellemében, orvos ságnak használták és lenyelték. A felvilágosodás korának orvosai a 18. szá zad utolsó évtizedeiben, a 19. század elején elszántan harcoltak az igen elterjedt szokás ellen, s a nép felvilágosítását és kórházak alapítását sürgették

Kié, melyik társadalmi rétegé volt végülis a devotiohoz, az ájtatossághoz kötődő vallásos kisművészeti tárgyak itt látható hosszú sora? Bizonyos, hogy a műfaj valamennyi társadalmi réteghez utat talált, a leggazdagabb főúri családoktól kezdve, mint pl. a Rákócziak említett Szt. Borbála apácamunkája, egészen a falvak jobbágy-lakosságáig, akiknek a búcsúi ajándék szentképek, festett és megszentelt gyertyák, szentképek vagy ereklyés amulettek ugyanúgy elérhetők voltak. E tárgyak készítői részben különböző szerzetesrendek apácái, akikről a tárgyak egy része a jellegzetes apácamunka elnevezést is kapta. Kolostori műhelyeikből kerültek ki pl. a sodort fémszálakból bonyolult virág ornamentikát formázó, ún. polion díszítésű tárgyak, másrészüket viszont, mint a sokezer példányban nyomtatott rézmetszetű szentképeket, a környék regionális központjaiban vagy az euró

13