Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Fodor Pál: Néhány adat a török végvári rendszer állapotáról a 17. század középső harmadából
Fodor Pál NÉHÁNY ADAT A TÖRÖK VÉGVÁRI RENDSZER ÁLLAPOTÁRÓL A 17. SZÁZAD KÖZÉPSŐ HARMADÁBÓL Rövid megjegyzéseimmel és az azt követő forrásközléssel egy-két apró adalékkal szeretnék szolgálni a magyarországi török végvárrendszer 17. századi állapotának felméréséhez. Az eiemzés és a közlés tárgya egy korabeli török forrás, nevezetesen egy olyan összesítés, amely az akkori hódoltság tekintélye részére, valamint Bosznia és Hercegovina egyes részeire kiterjedő — hogy úgy mondjam — rekonstrukciós vállalkozás eredményeiről ad számot. A szóban forgó irat talán nem mindenki előtt ismeretlen, hiszen Budára vonatkozó részeit már Fekete Lajos ismertette,1 összesített adatait pedig magam tettem közzé más helyen.2 Ennek ellenére úgy hiszem, nem teljesen haszon nélkül való kissé részletesebben is megvizsgálni, illetve közrebocsátani adatait, mivel hasonló típusú forrásokban, olyanokban, amelyek országnyi terület várainak állapotába engednek egyidejűleg némi betekintést, nem nagyon bővelkedünk. Mielőtt azonban mindebbe belekezdenék, röviden jeleznem kell a forrás két komoly hiányosságát. Az egyik az, hogy datálatlan, a másik, hogy nem ismerjük készítője vagy készíttetője nevét. Fekete Lajos egy általam nem ismert rendeletben vélt felfedezni kapcsolódási pontokat hozzá, s ennek alapján Musza budai pasához köti és az ő hivatalviselésének éveire keltezi (Musza tudvalevőleg három ízben: 1631-34, 1636—37 és 1640-44 között töltötte be ezt a tisztséget). Ezt a datálást elfogadva legfeljebb még annyit lehet hozzátenni, hogy a váradi vilájetre vagy pl. a nógrádi várakra történő utalások teljes hiánya szintén arra int, hogy legkésőbben is a 17. sz. közepe tájára helyezzük. Ezért a továbbiakban az iratot a 17. sz. középső harmadába tartozónak tekintem. Ha forrásunkat vizsgálva a felsorolt 23 vár és 20 palánk nevére, ill. földrajzi elhelyezkedésére irányítjuk figyelmünket, azonnal szembeötlik, hogy itt nem ötletszerű vagy csupán kényszerszabta munkákról volt szó, hanem igen tudatosan eltervezett és legalábbis kettős célt követő vállalkozásról. Az egyik cél minden kétséget kizáróan a Belgrádból Budára vezető hadi és kereskedelmi út megerősítése, járhatóbbá és biztonságosabbá tétele lehetett. Leginkább az ercsi palánkon végzett munkák elősorolásakor világosodik meg ez a gondolat (ld. 20. sz. tétel). Egyértelműen ebbe a tervbe is illeszkedett a koppányi szandzsák nyolc, és a simontomyai szandzsák öt palánkjának re165
