Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon

Levéltári adatok tanúsítják, hogy a jászberényi ferencrendi barátok 1564-ben engedélyt nyertek a budai beglerbégtől arra, hogy hivatásukat szabadon gyakorolhassák, és egyik kolostorukból a másikba mehessenek.79 A derék szerzetesek, akik 1586-ig a városban lakhattak, rendszeresen még Kecskemétre is átjártak igét hirdetni,80 s csak a 15 éves háború hadi eseményei folytán kényszerültek elhagyni városukat.81

A jászberényi kolostorerőd és a palánkvár térképi ábrázolása részben Mikovinyi Sámuelnek a XVIII. század első évtizedeiben (1735 ? ),82 és Bede- kovich Lőrincnek, a Jászság jeles mérnökének Fodor Ferenc által még ismert 1791-ben készült kéziratos térképe83 alapján vált lehetségessé.

A jászberényi török erődítmény a Zagyva és a Csinosa vize közötti zugban állott. A centrumában a ferencrendi kolostor és templom, valamint a temető és a nagy kiterjedésű kolostorkert helyezkedett el. Dél és kivált kelet felé széles sávban a Zagyva folyó és ingoványos, mocsaras, átjárhatatlan melléke övezte. De valószínűleg délről e természetes védelem mellett valamelyes palánkfal is biztosította. Észak felől, a templom előtt mintegy 55-60 m-nyi

10. kép. A jászberényi török palánk és kolostorerőd helyzete XVIII. századi térképek alapján (Fodor Ferenc szerint)

248