Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Rdzsó Gyula: A magyarországi várak szerepe a Szent Liga 1684-i haditerveiben
Rázsó Gyula A MAGYARORSZÁGI VÁRAK SZEREPE A SZENT UGA 1684-1 HADITERVEIBEN A kahlenbergi fényes diadal sem oszlatta szét az ausztriai ház egén tornyosuló viharfelhőket. A francia fenyegetés már közvetlen a győzelem után visszatérésre kényszerítette a birodalmi segélyhadakat, ugyanakkor az is bizonyosnak tűnt, hogy az oszmánok, kiknek hatalmát az udvar még felettébb respektálta, nem fogják bosszulatlan tűmi haderejük eladdig legnagyobb kudarcát. Lipót császár első, óvatos lépése tehát a fegyverszünet kötésére, a bizonytalan status quo fenntartására irányult. Szeptember 24-én a török táborban tartózkodó megbízottja, Kunitz gróf útján felvette a kapcsolatokat Mavrikordatosszal, a nagyvezír görög tolmácsával.1 Kara Musztafa azonban hallani sem akart a békéről, így Ausztriának, akarva-akaratlan folytatnia kellett az oszmánok provokálta háborút. A második párkányi csatában kivívott újabb diadal és Esztergom ezt követő megvétele mindenesetre kedvező előfeltételeket teremtett a következő háborús év terveihez. Első ízben fordult elő, hogy a császáriak nem elégedtek meg egyetlen hadi sikerrel, hanem fokozni tudták erőfeszítéseiket. Mindezt a lengyel segítségnek, Sobieski János király és Lotharingiai Károly jó helyzetfelismerésének köszönhették. Ennek ellenére még nyitott maradt a kérdés — támad-e a török 1684- ben, mit tesz a Felvidék és Kelet-Magyarország kulcsfontosságú erősségeit őrző Thököly, s főleg: lesz-e elegendő katonai és pénzügyi erőforrás a háború sikeres folytatásához. Pótolni kellett a harcokban elesett vagy megsebesült katonákat, téli szállásról és ellátásról kellett számukra gondoskodni, szövetségesek után kellett nézni. Az október derekán tartott haditanácson 20 000 gyalogossal és 10 000 lovassal kívánták feltölteni a hadat, ezzel 80 000 fős hadsereget óhajtottak harcba küldeni az oszmánok ellen.2 A hadicélt, józan megfontolással, Érsekújvár megvételében jelölte meg a haditanács. Ekkor már, főleg Károly főherceg fáradozásainak hatására, az ingadozó Lipót is az offenzív fellépést szorgalmazta, bár gyóntatójának, Marco d’Aviano karmelita szerzetesnek megvallotta: „Atyám, egész lelkemmel e háború mellett vagyok, de erőim egyedül nem elégségesek.”3 Az európai politikai helyzet kedvezően alakult Lipót számára. A keresztes eszmékért lelkesedő, ugyanakkor az Odeschalchi család kiváló pénzügyi érzékét öröklő XI. Ince pápa buzgón felkarolta az oszmánok elleni támadás 21
