Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Rdzsó Gyula: A magyarországi várak szerepe a Szent Liga 1684-i haditerveiben
eszméjét, biztosította a pénzügyi előfeltételek jelentős részét; s főleg ragyogó képességű diplomatája, Buonvisi bíboros révén, össze is kovácsolta a katonai szövetséget. E fáradozások eredményeként 1684. március 5-én Lengyelország, Ausztria és Velence megkötötte az ún. Szent Ligát.4 A várható szövetségesi támogatásra építve az udvari haditanács már 1684. február 24-én kidolgozta a haditervet, melynek lényegét az alábbiakban foglalhatjuk össze: a mintegy 80 000 főnyire felduzzasztott császári haderő négy csoportra bontva támad. Északon Johann Schultz altábornagy 5 lovas- és 3 gyalogezreddel — összesen 6860 katonával az észak-magyarországi várak ellen fordul, s ha módja van rá, összeköttetést létesít a szatmári, ecsedi, pataki és szendrői császári garnizonokkal. A 18 lovas és 15 gyalogezredből, valamint 70 tábori lövegből álló, 38 594 főnyi fősereg, Lotharingiai Károly vezetésével, a Duna vonalán az oszmánok legfőbb erőssége, Buda ellen indul és ostrommal beveszi a várat. A Dráva vonalán Jakob Leslie gróf, táborszernagy 10 900 katonájával, köztük 5300 horvát határőrrel Eszékig tör, felégeti a hadászati fontosságú hidat, s ezzel meggátolja, hogy az oszmánok erősítéseket küldjenek Buda felmentésére. Ezen kívül mintegy 10 000 katonát hátrahagytak az osztrák tartományok védelmére.5 A terv megítélésénél nincsen könnyű dolgunk. Vakmerősége, elegáns nagyvonalúsága, a magyarországi hadszíntér három kulcsfontosságú tényezőjének: az utánpótlás szempontjából döntő Duna és Dráva vonalnak és az ország szívének, Budának összekapcsolása mindenképp elismerésre méltó hadászati coup d’oeil-re vall. Ha sikerül, Magyarország bizonyára sok évvel korábban megszabadul az oszmán megszállóktól. Ugyanakkor túlzottan sok a véletlenszerű elem, a clausewitzi fikció a tervben. Túlzottan épít a hadműveletek gyors végrehajtására, a lengyel segítségre, a franciák passzivitására, az oszmánok és Thököly tehetetlenségére. Az elgondolás tehát nagyon kockázatosnak tűnt már születése pillanatában is, ezzel szinte példaként szolgálhatott egy ugyancsak clausewitzi axióma bizonyítására: a támadás a háború gyengébb formája, az átkarolás, a villámgyors előretörés az ellenség hátába méginkább csökkenti a siker reményét, másfelől viszont nagy és döntő eredményeket épp e gyengébb forma alkalmazásával érhetünk el.6 A végrehajtást maguk a tervezők is nehezítették, mivel fölös óvatosságból, jelentékeny erőket tartottak vissza az örökös tartományok védelmére, e csapatok időbeli alkalmazása mind a fősereg dunai, mind Leslie drávai hadműveletét megkönnyíthette volna. 22
