Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Ágoston Gábor: Az oszmán tüzérség és a magyarországi várharcok egy kiadatlan 17. századi török krónika alapján
20,5 kg-os) golyókat vetettek.5 Mivel az okka 2,3-szer volt nagyobb a bécsi fontnál, a Budáról kért lövegek kalibere — a nyugati forrásokban és szak- irodalomban használatos mértékegységben kifejezve — 32, illetve 37 fontos volt, tehát a korabeli magyar és nyugati mércék szerint is ostromágyúnak számított.6 Hasonlóan az ostromágyúk kategóriájába kell sorolnunk a csul- tutmaz néven ismert török löveget. 1600-ban Siklós várában volt egy ilyen nagy ágyú, s erről a krónikás megegyezte, hogy 18 okkás, tehát 41 fontos golyókat vetett, és „nagy csul-tutmaz-nak mondták”. (A löveg kaliberére vonatkozó adatunk különösen értékes, mivel a témával foglalkozó legjobb török kézikönyv sem ad felvilágosítást a csul-tutmaz ágyúval kapcsolatban.)7 Ezt a viszonylag nagy kaliberű ágyút várvédelemre éppúgy használták mint várvívásra. Evlija Cselebitől tudjuk, hogy Buda bástyáit is számos ilyen löveg őrizte.8 Legelterjedtebb lehetett az ostromágyúk között a bedoluska, amellyel a forrásokban a leggyakrabban találkozunk, s amely szinte minden krónikásnál más és más névalakban szerepel: badzsaliska (Ferdi), badzsaluska (Szinán csaus), badaluska (Pecsevi) vagy épp badoluska, bedoluska (Abdül- kadir efendi). Amilyen változatos az ágyú elnevezése, éppoly sokféle méretben volt használatos. Szinán csaus Esztergom 1543. évi ostromáról ír va olyan bedoluskákat említ, „amelyek egy mázsától lefelé tíz okkás kőgolyókat lőttek”, de ismerünk 14,16,18 és 44 okkás, tehát 32,37, 41, illetve 101 fontos golyókat vető bedoluskákat is.9 1596-ban az Eger ellen felvonuló török hadak számára Budáról 11 és 14 okkás (25, illetve 32 fontos) bedoluskákat kértek, amiket a budai törököknek Szolnokra kellett szállítaniuk.10 Az 1598-as események leírásakor Abdülkadir efendi két 14 okkás bedoluskát említ, amelyek a gyulai, illetve a temesvári várban voltak.11 A bedoluskákat — amelyek kaliber tekintetében a szintén nagy eltéréseket mutató kettős-, egész-, és fél- karthaurnhoz állottak legközelebb — a törökök előszeretettel használták várvívásra. A Tata várát négy oldalról körülvevő török ostromló seregek — egyéb lövegek mellett — tíz bedoluskával rombolták a falakat. Győr vívásakor a nagyvezír hét, a ruinéliai egységeket parancsoló Haszán pasa hat, a várkapu ostromával megbízott janicsáraga hét, Szaturdzsi Mehmed pasa az anatóliai hadak élén pedig négy bedoluskával lövette a várat.12 A 16—17. századi várostromok sikere nagyban függött attól, hogy az ostromló sereg mennyi löveget tudott felvonultatni a vár vívásához. Jól tudták ezt a törökök is. Abdülkadir efendi Várad 1598-as ostromának sikertelenségét az ostromlövegek elégtelen számával magyarázta.13 Az elmondottak miatt, a törökök egy-egy hadjárat előkészületei alkalmával körültekintően intézkedtek megfelelő számú ágyú előteremtéséről, új ágyúk öntéséről. Ágyúöntő műhe174
