Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Pálmány Béla: Magyar és török végvárak Nógrád vármegyében (1663-1685)

házat szerzett a várban — és végül a „szegénységet”, akik a falakon kívül, a „városban” laktak és kézművességgel foglalkoztak a leginkább (a meglévő 3 céh mellé 1663 után további 2 testület létesült).7 A végvári és mezővárosi funkció mellett Fülek közigazgatási központnak is számított, minthogy három hódolt nemesi vármegye, Nógrád, Pest-Pilis-Solt és Heves-Külső Szolnok is itt tartotta közgyűléseit, bíróságait, házi pénztárát. Ebből súlyos ellentétek keletkeztek a végvári katonaság, a nemesi vármegyei hatóságok, illetve a parasztvármegyék között, a bírói hatáskör, a paraszti adózási és szolgáltatási kötelezettségek értelmezése terén.8 Hadi törvényszékük kizárólagos bírói hatalmára hivatkozva Koháry főkapitány és helyettesei tiltakoztak az ellen, hogy a három nemesi vármegye sedriája illetékesnek tekintse magát a végvár területén lévő nemesi jószágok (házak, kertek, rétek stb.) feletti perekben, sőt több ízben nemesembereket le is tartóztattak és a hadiszék elé hurcoltak. Ezzel szemben a három vármegye ragaszkodott sedriája bíráskodási illetékességéhez nem csupán a nemesek minden ügyében, hanem a parasztvármegyék által a végváron kívül lopás, rablás vádjával elfogott füleki, somoskői katonák felett is — ami ellen viszont a főkapitány tiltakozott felháborodottan. A hatásköri vitában a nádortól vártak döntést, ám a törvények éppen nem voltak egyértelműek e tárgyban. Mi több, a birtokos nemes urak megtagadták, hogy vármegyéik parasztsága ingyenmunkát végezzen a végvár karbantartásában, és megtiltották, hogy a nélkülöző, sokszor éhező végvári vitézek a „szegénység” házaiba menjenek eltartásra, vagy kéregetni. A parasztvármegyék és a végvárak rabló, fosztogató katonasága közötti, az egész 17. századra jellemző ellentétek közismertek, így részletezésüktől eltekinthetünk.9 Érdemes azonban külön is szólnunk a Fülek suburbiumában lakó közrendűek katonai kötelezettségeiről, minthogy ezek meghatározták a végvárak sőt, a török kiűzése után még évtizedekig a végvári múltú települések úrbéres viszonyait is. Törvények, szokások, földesúri telepítőlevelek vagy urbáriumok számos fontos szabadságot biztosítottak a végvárak nem nemes lakosságának. E szabadságok közös gyökerét ott találjuk, hogy a végvárak hatékony védelme minden fegyverforgatásra alkalmas férfi katonai jellegű szolgálatát megkövetelte, pl. az éjjel-nappali kapuőrségben, a levélhordásban, a falak, árkok, sáncok karbantartásában. Az „iratos katona”-számba nem menő férfiak is esküt tettek a hűséges szolgálatra, szolgálatukat tizedesek, hadnagyok vezetése alatt félkatonai szervezetben látták el. Források szólnak arról, hogy Fülek 1682-es ostroma idején elöljáróik vezetésével a mezővárosi „érdemes polgárok” is bátran harcoltak.1 0 Miként a nemesség is katonáskodási kötelezettségével szokta indokolni kiváltságait, a végvárak társadalma, a vitézlő rend és a félkatonai életet élő köz155