Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Pálmány Béla: Magyar és török végvárak Nógrád vármegyében (1663-1685)
rendű mezővárosi lakosok is több szabadságot élveztek a jobbágyfalvak lakóihoz képest. Mindenekelőtt mentességet szereztek „mindenféle paraszti szolgálat” — cenzus, dézsma, robot — teljesítése alól, és csupán egyösszegben meghatározott, közösségileg lerótt pénzbeli adóval — taxával — tartoztak a vármegyének is. Igen lényeges a végvárak valamennyi lakosának vallás- szabadsága: Füleken az 1670-es évek elejéig háborítatlanul működött az erős luteránus és református egyház — hitükért a gályarabságot is vállaló prédikátorokkal.1 1 E szabadságokkal élve több füleki lakos vagyonosodott meg marha- és sertéskereskedéssel, sőt armálist szerezve nemességre is jutott. A magyar kézen maradt három másik vár — Kékkő, Divény és Gács funkciói némiképpen eltértek Fülekétől.12 Vármegyék itt nem székeltek, viszont e három erősség eredetileg földesúri lakóhely, kastély céljaira szolgált, de persze a háborús 17. század parancsoló követelményeinek megfelelően ezeket is falakkal, tornyokkal erősítették, árokkal, híddal, sorompóval is elzárt kapukkal védték. A földesurak első tisztjei, akiket kapitánynak, vagy Kékkőn porkolábnak neveztek, egyszerre feleltek a kastély katonai védelméért és irányították az uradalom gazdatisztjeit, a tiszttartót, számtartót, ispánokat. A felső várban helyezték el a fegyvertárat („cajkház”), a tömlőcöt, magtárat, pincéket, lóistállókat és itt volt egy kápolna is. A három várkastélynak már 1663 előtt volt katonai szerepe, bár az 1663 előtti évtizedekben egyik helyen sem szolgáltak királyi zsoldban álló végvári katonák. A Kékkőt és Divényt földesúri magánbirtoknak visszaszerző Balassák azonban egész kis magánhadsereget fogadtak és tartattak el jobbágyaikkal. Divényben a várban porkoláb, tizedes, 16 hajdú, 3 pattantyús, 1 dobos, 1 „csajbert” (fegyver- táros), a „város” kapujánál további 6 hajdú szolgált készpénz és búzajárandóság ellenében a Balassáknak. Kékkőn a Váralja minden lakójától kezesekkel és kaucióval támogatott nyilatkozatot követeltek a földesurak, arról, hogy az illető a várból „semminémü szin alatt másuvá lakóul el nem megyen, el sem szökik, sem penig kuruc(c)á nem lészen”. A magánföldesurak fegyvereseiről Gács esetében igen figyelemreméltó adatokat találtunk. A Forgách Zsigmond által még 1612-ben újjáépített várkastélyt is alaposan megerősítették szegletbástyákkal, árokkal, ágyúkkal, tarackokkal. A vár kapitánya három dologra ügyelt: a katolikus vallás buzgó gyakoroltatására, az uradalom gazdálkodására és a katonai védelemre. A For- gáchok Gács várának védelmére 40 hajdút és 1 német pattantyúst tartottak. Rendkívül becses forrás az a hajdúkiváltság-levél, amelyet 1675-ben adott ki gr. Forgách Ádám azzal a szándékkal, „hogy az pogánynak közelítése és veszedelmes szomszédságára nézve gácsi várunknak megoltalmazásáért annak 156
