Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
egyértelműen, hogy az adott ábrázolás topográfiaiig hiteles-e vagy sem. A szöveg filológiaiig úgy értelmezhető, hogy a szerző — bizonyos fenntartásokkal — valamennyi idézett esetben a hitelesség felé hajlik. A tulajdonképpeni gondot azonban korántsem a megfogalmazás egyértelműsége jelenti, hiszen ha csak ez lenne a kérdés, erre fölösleges lenne ennyi szót pazarolni. Valójában azonban arról van szó, hogy valamennyi, az előbbiekben ismertetett ábrázolás topográfiaiig hitelesnek egyáltalán nem minősíthető. S ezek a példák nem egyedi esetek. A műemléki topográfiákban, egyéb kézikönyvekben, helytörténeti stb. munkákban hitelesnek minősített ábrázolásként közölt, 16—17. századi röplap-, újság- és könyvben megjelent metszetek gyakorlatilag kivétel nélkül hamisak. Mind Birckenstein, mind Ortelius, mind Dillich, mind Zimmermann, mind Bouttats és más, kevéssé ismert nevekhez fűződő ábrázolásra értendő előbbi kategorikus elmarasztaló megállapításunk. A függelékben példaként közlünk néhány olyan összefoglaló és egyéb típusművet, amelyek hamis ábrázolásokat tartalmaznak. A kérdés egyfelől egyszerű tehát: a nyomtatott ábrázolások általában topográfiai szempontból nem megbízhatóak, tehát aki a várak, városok valóságos képére kíváncsi, ezeket bízvást félre is teheti, legfennebb a korszak propaganda- és művelődéstörténetének, művészettörténetének kutatói számára lehet értékük ezeknek az ábrázolásoknak. Bár jelen tanulmány célja nem valamennyi ábrázolástípus elemzése, hanem leszűkíti vizsgálódása körét a várakra és erődítményekre, .szabadjon annyit mégis — korántsem mellékesen — megjegyezni ennek kapcsán, hogy nemcsak a hadiépítmények ábrázolásánál találkozunk toposzokkal (közhelyekkel), hanem még inkább kritikával kell kezelnünk a staffázsalakok és a környezet ábrázolását! Alaposan meggondolandó tehát, hogy jogos-e ezeket az ábrázolásokat a magyar és török viselet, fegyverzet illusztrálására használni, vagy valóban hű tükrei-e a hadjáratoknak, a török kegyetlenkedéseinek, a mesterségábrázolásoknak, s valóban olyanok voltak a városi és falusi házak, s olyan volt a táji környezet, ahogyan e képek ábrázolják? ! Ezekre a kérdésekre kertelés nélkül megadhatjuk a választ. Súlyos kételyeink vannak arra nézve, hogy az előbbi ábrázoláselemek hitelesnek fogadhatók el, hiszen aligha magyarázható, hogy az ábrázolás központi magjának számító erődítmény ábrázolása hamis, de az alakok, a táj, az épületek hitelesek. Utóbbiak olyan kompozíciós elemnek számítottak, amit az ábrázolást készítő iparos — mert többségük művésznek nem minősíthető, csak iparosnak - saját fantáziája szerint alakított.9 Az eddigi kutatások tehát egyértelműen bizonyították, hogy a sokszorosított ábrázolások készítői nem jártak a magyarországi hadszíntéren. 135
