Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
következőkben summázta: „Az eddigi publikációk eredményei világosan kimutatták, hogy hazai váraink és városaink 17—18. századi ábrázolásai külföldön készültek. A metszők és rajzolók a kapott helyszíni vázlatokból, és a szóbeli tájékoztatásokból úgy komponálták meg művüket, hogy az illető vár, vagy város erődítésrendszerének elemeit és a kiemelkedő épületeket (székes- egyház, vagy városi plébániatemplom, kastély, belső vár) vették alapul, és a helység közvetlen környékét, az utcák belső elosztását már a térkitöltés művészi egyensúlyának figyelembevételével alakították hozzá. Ábrázolásukon tehát mintegy summázták az illető település jellegzetességeit. Az ország három részre tagoltsága és az állandó helyi csatározások miatt szó sem lehetett arról, hogy a rajzolók a helyszínen igazítsák ki a magyarországi települések képeinek tévedéseit és pontatlanságait. így ezek a régebbi ábrázolási alaptípusok, amelyeket felhasználhattak, még nagyobb jelentőségre tettek szert. Ennek eredményeként az ábrázolások köre egészen a felszabadító háborúkig meglehetősen korlátozott, és alig gazdagodott újakkal, sőt még a felszabadító háborúk alatt napvilágot látott újabb és újabb sorozatok, amelyek a közönség érdeklődését és a háború eredményeinek publikálási igényét voltak hivatva kielégíteni, legtöbbször a 17. század elejének ábrázolási típusaihoz nyúltak vissza, esetenként az 1664-es hadieseményeket kísérő illusztrált irodalom közvetítésével.”7 Nem véletlenül idéztük meglehetősen hosszasan az előbbiekben a látképek kritikájával kapcsolatos általános megállapításokat. Mindezekből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szakemberek nagyfokú óvatossággal kezelték a hitelesség szempontjából a sokszorosított látképi alkotásokat. Amennyire határozott azonban általánosságban a forráskritika, olyannyira elbizonytalanodik, ha egyes alkotásokat illetően kell véleményt nyilvánítani. Rózsa György például Nógrád megye műemléki topográfiájában Drégely palánk egyik ábrázolását a következőképpen minősítette: „Bár a kiadó megjegyzi, hogy a metszet előképét mástól vette át, mégis ez a legművészibb Drégely-ábrázolás.” A Birckenstein-féle Buják képről a következőket jegyezte meg: „A viselettörténetileg is forrásértékű metszetsorozat várábrázolásai általában megbízhatók.” Nógrád várának Zimmermann-féle látképéről pedig a következőket írta: „az eddiginél már jobban megközelíti a valóságot”. A Dillich-metszet kommentárja: „Később számtalanszor ismételt típus első jelentkezése. Balra a város, jobboldalt a hegyen a vár látszik.”8 Az előbbihez hasonló idézeteket természetesen tucatjával közölhetnénk, de illusztrálásképpen talán ennyi is elég. Úgy véljük, ezek a kiragadott példák is világosan mutatják azt, hogy a megfogalmazásból nem derül ki 134
