Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
Csorba Csaba 17. SZÁZADI VÉGVÁRAINK A VEDUTÁK ÉS TERVRAJZOK TÜKRÉBEN A török hódítókkal vívott küzdelmeink története — néhány nagyobb mezei ütközetet nem számítva — elsősorban várharcok története. Érvényes ez a megállapítás a 17. század végi felszabadító hadműveletek időszakára is. A várharcok történetének megírásához pusztán írott források — terep- ismeret nélkül — nem elégségesek. Az írott forrásokat szervesen kiegészíti a ma is álló várak bejárása, felmérése által nyújtott információ. Mivel azonban a török korban álló váraink többsége elpusztult, s még a megmaradottak falai és épületei is az esetek többségében a felismerhetetlenségig átépültek, ill. környezetük is megváltozott, fokozott szerepet kapott a várkutatásban a régészet. Elsősorban az utóbbi évtizedek feltárásai nyomán jelentősen gyarapodott ismeretanyagunk, bár befejezett és monografikus igénnyel feldolgozott várunk jószerivel nemigen akad. Az írott források és az építészeti maradványok mellett a korabeli ábrázolások: látképek (veduták) és alaprajzok a kutatás nélkülözhetetlen, sok esetben pótolhatatlan forrásai. Nem lehet ugyanis közömbös, hogy adott vár török kori hiteles képét ismerjük-e, vagy sem. Képi információ — s ezzel elválaszthatatlanul összefüggő terepismeret — nélkül ugyanis a várharcok hadászati és harcászati kérdéseiben állást foglalni aligha lehet. A hiteles ábrázolások ismeretének fontosságát a kutatásban soha senki sem vitatta, a valóság azonban azt mutatja, hogy a várharcok történetével foglalkozó tanulmányok szerzői számára az ábrázolások általában csak a feldolgozott témához kapcsolódó illusztrációt jelentenek, alapvető információ- hordozónak nem ismerik el. Ennek megfelelően az ábrázolások kritikai vizsgálata is gyermekcipőben jár, bátran állíthatjuk, hogy a kezdeteknél tart. Néhány elvi tétel megfogalmazásán túl nem jutott a kutatás, sőt a helyes tételek gyakorlati alkalmazására is csak elvétve találunk példákat. Mindennél ékesebben bizonyítja ezt az a tény, hogy még a legújabb szakirodalomban is hemzsegnek a minden hitelességet nélkülöző látképek és alaprajzok. A valóban hiteles ábrázolások valósággal elvesznek a hamis képek tömegében. A hiteles ábrázolások aránya az illusztrációk egészéhez viszonyítva olykor az 5—10%-ot sem éri el, sőt akadnak olyan összefoglaló művek, amelyekben egyetlen hiteles várábrázolás is alig akad! A legmegdöbbentőbb, hogy a ma9* 131
