Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
gyár hadtörténet új, reprezentatív feldolgozásának várképei között jószerivel egyetlen hiteleset sem találunk, ezzel szemben 31 hamis ábrázolás sorakozik az egyébként impozáns kötetben.1 A veduták és tervrajzok kritikai értékeléséhez mindenekelőtt elengedhetetlen keletkezési körülményeik tisztázása. A 16. századi Európában egyre inkább elengedhetetlenné és nélkülözhetetlenné vált mind igazgatási, mind kereskedelmi, mind katonai szempontból egyes országok térképeinek elkészíttetése. A rohamosan terjedő nyomtatás lehetővé tette, hogy az ábrázolásokat sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb példányszámban sokszorosítsák, mint e technikai felfedezés előtt lehetséges volt. Az emberek érdeklődése egyre inkább kitágult, egyre nagyobb tömegek érdeklődtek mind a múlt, mind az akkori jelen eseményei iránt. Röplapok, majd újságok és könyvek formájában szállították az információt az egyre szélesebb tömegek számára a kiadók. A szöveg mellett a közönség a képi ábrázolást is igényelte, azaz a térképeket, a városok alaprajzát, távlati képét, várak és egyéb fontos, érdekes látnivalók alaprajzát, képét is. A 16—17. század Európájának egyik központi kérdése a török hadszíntéren folyó harc volt, s erről a harcról egyre gyarapodó számú kiadványban adtak híreket a nyugati kiadók. Mind térképeket, mind városok és várak, valamint egyéb erődítmények alaprajzát, távlati képét, csataképeket, az eseményekben szereplő nevezetesebb emberek arcképét, életképeket és viseletképeket stb. megjelentettek — röplapon, újságban, könyvben. A fontosabb kiadványok jegyzékének közlésétől itt el kell tekintenünk, annál is inkább, hiszen Apponyi és Hubay Ilona2 jó összefoglalást adott ezekről, s az utóbbi évtizedben folyóiratok és évkönyvek hasábjain több tucat újabb adalék látott napvilágot. A fontosabb, legtöbbször használt és idézett kötetek — erősen válogatott — jegyzékét függelékben közöljük. A magyar történeti szakirodalom az utóbbi évszázadban — immár mondhatni hagyományosan - a leginkább Dilich, Ortelius, Dilbaum (Zimmermann művei), Birckenstein geometriakönyve s a törökellenes felszabadító háborúk korából talán leginkább Bouttats kötete (Description, 1688) ábráit közli a várharcok illusztrációjaként. A többi kiadvány zöme, amelyek szórványosabban fordulnak elő lelőhelyként szakirodalmunkban, általában az előbbiekben felsorolt képek variánsait közli. Az utóbbi időben az illusztrációk köre a török krónikák ábrázolásaival bővült.3 Korábbi gyűjtésekre — és a későbbiekben még ismertetendő előmunkálatokra támaszkodva — az utóbbi évtizedekben Rózsa György és Cennerné Wilhelmb Gizella módszeres és tervszerű munkával több tucat vár és város ábrázolásának genetikáját felderítette, 132
