Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
R. Várkonyi Ágnes: Török-magyar végvári rendszer és Buda ostroma az oszmán hatalom visszaszorításának terveiben
az útjukba kerülő országok gyengesége tette lehetővé. A meghódított országok társadalmi szerkezetük elmaradt voltával, erőkifejtésre alkalmatlan politikai berendezésükkel mintegy magukra vonták a hódítót. Ugyanakkor Magyar- ország régiójában először Mátyás, majd a Habsburg-dinasztia éppen a török támadások kihívásaira válaszoltak nagyobb, több országot összefogó állam- rendszer kialakítási kísérleteivel, államkormányzási módszereik átrendezésével.6 Magyarország megosztottságát pedig már Szekfü Gyula abból vezette le, hogy a két hatalom, az oszmán világ és a Habsburg-birodalom ereje valahol Magyarország közepén, a megalakuló új magyar állam, az erdélyi fejedelemség határán merült ki.7 Perjés Géza actio radius elmélete pedig ugyancsak a két régió kölcsönhatásainak vizsgálatára irányította a figyelmet már jó ideje.* A török kiűzésével foglalkozó magyarországi tervekben soha nem egyes végvárakkal számolnak, hanem a várrendszert veszik figyelembe. Nem mi vagyunk az elsők, akik felfigyeltek rá, hogy mindarról, ami Magyarországon történt, az egykorúak is többrendbeli széles körű tájékozódás alapján alkottak fogalmat. Számoltak a keresztény és az oszmán világot egybefoglaló gazdasági régióval éppen úgy, mint a Habsburg—török erőviszonyokkal, az európai hatalmi érdekellentétekkel és érdekazonosságokkal. Véleményüket alapos történelmi tájékozódás alapján formálták ki, bőven építettek és építhettek is az előttük járók tapasztalataira. A minőségi új mögött pedig hosszú múltra visszatekintve megtalálható a gondolkozás és a kísérletezés lassú, de következetesen jobbra törő munkája. Már jóval ezelőtt hangsúlyozták a magyar történettudomány és orientalisztika kiváló tudósai, hogy a magyarországi végvárak szervesen illeszkednek szűkebb és szélesebb régiók politikai, gazdasági, kulturális rendszereibe. Az újabb irodalom mégcsak vázlatos felsorolását is mellőzve legyen szabad egy jelentős magyar történetíró ebben az értelemben torzóban maradt, de témánk összefüggéseiben mégis alapvető munkásságára felhívnom a figyelmet. Károlyi Árpád több nevezetes alkotása már világosan tükrözi az együttmozgásokra figyelő historikusi mentalitást. Több műve az „Adalék a váradi béke és az 1536—1538-as évek történetéhez”, „A német birodalom nagy hadivállalkozása Magyarországon” és az „Illésházy István felségárulási pere”, főleg pedig a klasszikus monográfia a „Buda és Pest visszavívása 1686-ban” egységes koncepcióba illeszkedik. Valamennyiben egyaránt a kölcsönhatásokra figyel a szerző, az európai viszonyok és a török vüág, a magyar királyság, Erdély és a nemzetközi fórumok összeköttetéseit a társadalmi, gazdasági, politikai egymásra hatások tényeit világítja meg.9 10
