Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

R. Várkonyi Ágnes: Török-magyar végvári rendszer és Buda ostroma az oszmán hatalom visszaszorításának terveiben

Kevés olyan időtálló alkotása van a régi magyar történetírásnak, mint Károlyi Árpád „Buda és Pest visszavívása 1686-ban” című műve. A szerző megélte a könyv 50-ik születésnapját, ami egyben a visszavívás 300. évfordulójának dátuma is volt. ötven év a történetirás fejlődésének olyan intenzív időszakában, mint a 19. század utolsó és a 20. század első három évtizede, nem kis idő. Mégis — historiográfiailag szinte páratlan eset, hogy az új kiadás átdolgozására elsősorban azért volt szükség — amint az Károlyi Árpád és az áttolgozó fiatal történész Wellmann Imre egybehangzó véleményéből kiderül —, mert a főváros növekedett meg, s ez hozta magával az új topográfiai jelölés szükségét. Emellett az újabb szakirodalom adataival egészült ki a mű, de az ostrom eseménytörténete lényeges vonásaiban az egykorú nyomtatványanyag igen nagyszámú számbavételével sem változott. Nem módosult lényegében a mű alapkoncepciója sem, noha a terjedelmi kívánalmak, aránytalanságok miatt az első részt meglehetősen össze kellett vonni.

A koncepció lényege, hogy a két hatalmi tábor együtt mozog és az ostrom idejét, milyenségét az európai és a magyarországi hosszabb távú fejlődés sajátosságai határozzák meg. Buda vissza vívását az idő és tér koordinátáján vázolja fel. Sokat elárul erről a szerző vallomása is:

„A gazdag bécsi, berlini és párizsi állami levéltár ezer meg ezer irata arról győzött meg, hogy az 1686-i hadjárat és így Buda ostroma elmaradásának vagy létrejöttének kérdése majdnem kizárólagosan foglalkoztatta a nemzetközi politika intézőköreit Bécsben úgy mint Madridban, Konstantinápolyban úgy mint Párizsban, Rómában úgy mint Berlinben és Velencében úgy mint Varsóban.”10 Ebből következett, hogy — amint megfogalmazta — Kelet és Nyugat törekvéseit szembesítve, a külföldi segélyeket és a bécsi politikát, s a magyar föld óriási anyagi áldozatait számbavéve és mintegy történeti távlatba állítva írta meg a hadjárat létrejöttének történetét.

Hogy Buda visszavívása történelmi jelentőségében magából az ostrom 72 szörnyű napjának történetéből nem érthető meg, azt ettől kezdve minden érdemi mű hangsúlyozta. A török források ismeretében ugyancsak ezt erősítette meg átfogó igénnyel Fekete Lajos.11

Tudjuk, hogy az egykorú források tömege olyan óriási, hogy feltárásuk, rendszerezésük, kritikus elemzésük talán még történészgenerációk munkájára vár. Annyi azonban már méltán nagy biztonsággal állítható, hogy Buda visszavívása történetéről lényeges újat csakis a már Károlyi Árpád, majd Fekete Lajos vizsgálataiban kirajzolódó széles keretek között végzett kutatásokkal tárhatunk fel.

11