Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Szakoly Ferenc: Végvár és hódoltság
íandó lett volna belevágni a vállalkozásba, parancsnokuk azonban leintette: „énnéköm erős pecsétös levelet küldjön, azkit itt a tisztviselők előtt megmutathassam — kéri Sárkányt —, és fejem se én- neköm, se kegyelmednek az után ne fájjon, mert mostan csuda az világ állapot ja és mindenik úr szabad az maga jószágával, azmit akar”.11 Mint látható, a magyar szokásjog élesen megkülönböztette egymástól a kapitánya vagy valamely más legális megbízó levelével alájáró katonát a csak amúgy, a maga szakállára portyázgatótól. Az előbbi napi ellátást és lovának takarmányt követelhetett azon falutól, amelyben tennivalója akadt, vagy amelyben útja során megszállt, az utóbbit viszont el kellett fogni és szolgálati helyére beszállítani. Noha a „leveles” katonák ellátása is nyomasztó teherként nehezedett a sokfelől nyomorgatott parasztokra — egyes katonák heteikig, néha hónapokig megültek ott, ahol jó kosztot, vagy ingatagabb erkölcsű fehércselédet szimatoltak —, a nagyobb baj mégis az vélt, hogy a megbízással járót senki emberfia nem tudta megkülönböztetni a kóborlótól. Egyrészt, mert némi ajándék fejében azok is könnyen szert tudtak tenni valaminő pecsétes írásra, akiknek egyébként semminemű keresnivalójuk nem volt a hódoltságban, másrészt, mert a „levéllel járók” is felettébb tágan és szabadosán értelmezték feladatúkat. Ha arra alkalom kínálkozott, megbízottból csakhamar fosztogatóvá és rablóvá változtak; innen is, onnan is elhajtottak egy-két marhát, itt is, ott is feldobtak néhány zsák gabonát. A fentebb már említett Bodony Gáspár 1638- ban például azért vonakodott kiadni az általa kiküldött katonáknak a megállapított részesedést, mert gyanította, hogy megbízottjai útközben a váci ménest is meg dézsmálták, jóllehet Bodonynak a váciakkal szemben semminemű igénye nem volt.12 „Mivel pedig némely vármegyébéli uramék magok végbéliéket fogadván, az holdul tságra gyakorta alá szoktak küldeni, s nem csak magok jobbágyit, hanem másokat is azáltal károsítani — írja Wesselényi Ferenc nádor 1665-ben Pest—Pilis—Solt vármegye tisztikarának —, arról is akaránk kegyelmeteket serio megintenünk, ójja magokat afféléktül kegyelmetek, s senki ne attentállyon hírünk nélkül semmi olyatínt”.13 95
