Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Hegyi Klára: A várak és katonaságuk szerepe a törökök magyarországi berendezkedésében
lepüléseket, más része odahagyva központi kaszárnyáit Kisázsía városaiban telepedett le, bekapcsolódott az iparba, kereskedelembe és főként az uzsoraügyletekbe, és már semmilyen formában nem kívánt háborúzni. Mindezek a változások — amennyire ritka forrásaink engedik — a magyarországi török katonaság körében is felfedezhetők. Mind a birtok jövedelemmel fizetett szpáhik, mind a zsoldos vár- védők körében ma még pontosan meg nem határozható, de tisztes arányt képviseltek azok a katonák, akik szolgálatukat (s vele birtokukat) apjuktól vették át és majd fiuknak adták tovább, olyanok, akiknek szélesebb családjuk, oldalági rokonaik is Magyarországon szolgáltak. Köztörök-dinasztiák kötődtek véglegesen ide, katonatagjaik sokéves vagy évtizedes helyismerettel és a lakosság teherbíró képessége határainak biztos érzékelésével fosztogatták a falvakat, ill. kerestek és találtak maguknak jövedelem- kiegészítő polgári elfoglaltságokat. Ezeknek egy részét — elsősorban adóbérletek vállalásával bekapcsolódás a pénzügyigazgatásba, iparűzés vagy kereskedés — maga az állam tette lehetővé; az el- polgárosodás legáltalánosabb módját azonban maguk a katonák szervezték meg: a várak melletti városokban élve kisgazdaságokat építettek ki, szőlőket, rétéket, gyümölcsöskerteket vásároltak, s élték a mohamedán-török életformára már csak részletekben emlékeztető, erős balkáni hatásokkal átitatott, magyar mezővárosi életüket.16 Az elpolgárosodás ellenére a magyar tartomány török katonasága még mindig inkább megmaradt katonának, mint Kisázsia városainak vagy az arab országokban felállított garnizonoknak a helyi lakossághoz asszimilálódó katonasága. Ebben a távoli határ- tartományban, ahol állandósult a hadiállapot, a változatos formákat öltő, de örökké jelenlevő háború nem engedte, hogy a katonaság elfeledkezzék eredeti foglalkozásáról. A helyzet rákénysze- rítette, hogy másfél évszázadon át megfeleljen kiszabott feladatainak. Ez persze nemcsak rajta múlott. Elengedhetetlen feltétele volt az a segítség, amelyben a meghódítottak kényszerűen részesítették. Magyar alattvalóit az oszmán állam és hadseregvezetés nem von77
