Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Hegyi Klára: A várak és katonaságuk szerepe a törökök magyarországi berendezkedésében

tonai terheit, és ők adtak otthont a védelmükbe húzódó egész magyarországi töröfcségnek.

Feladataik is ennek megf elelően alakultak ki, színesen és sokrétűen, hiszen az egyértelmű, katonai funkcióktól az élet legtisztább polgári megnyilvánulásáig mindent magukba foglaltak. Ezt a tarkaságot négy nagyobb csoportba rendezhetjük: 1. a várakra és katonaságukra háruló tisztán katonai feladatok; 2. a törökök befolyási zónájának, egyértelműbben: a török adóztatásnak katonai erőszakkal való kiterjesztése, a katonaság adószedése; 3. a polgári igazgatás támogatása; 4. védett színtér biztosítása a magyarországi törö'kség teljes társadalmi-társasági, vallási-szellemi élete számára.

1. Azután, hogy Szulejmán szultán 1543-ben személyesen vezetett hadjárattal, a dunántúli várak egy részének megszállásává] biztosította az addig magában álló Budát, csak közel negyedszázad múlva, feltehetően ismét Bécs elérésének reményével tért visz- sza ide 1566-ban. Ö után azután a magyar hadszíntér már csak egyszer, 1596-ban látott szultánt. Uralkodók helyett nagyvezírek vagy alkalmanként kinevezett vezérek parancsnokolták a fontos hadjáratokat is, s többnyire nem a birodalom belsejéből vezették fel seregeiket, hanem a Magyarországhoz közelebb fekvő balkáni tartományokból. S mellettük már az 1540—50-es évek terjeszkedésében komoly részt vállalt a helyi katonaság.

A szultánok távolmaradása a harctól nem magyarországi specialitás, de az egész változás, amelyből ez a részlet a leginkább szembetűnő, már egy itteni, kettős tanulság következménye. Szu- lejmánnak csak első két hadjárata zárult olyan eredménnyel, amely az előző évtized közel-keleti inváziós sikereinék reményével kecsegtetett: 15211-ben összeomlott Magyarország déli védelmi vonala, 1526-ban megsemmisült az ország hadserege. Következő két hadjárata (1529, ill. 1532.) szétfoszlatta az invázió illúzióját, az ötödik és a hatodik (1541., ill. 1543.) pedig nyilvánvalóvá tette, hogy e távoli hadszíntéren a szultáni fősereg sem tud csodákat tenni, kénytelen vállalni a várak egyenkénti megvívásának keserves huzavonáját.

75