Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Benda Kálmán: A magyar végvári vonal fenntartásának költségei a XVII. század elején
A teljes összeg tehát kerek számban 2 300 000 forint. Erre persze azt mondhatjuk, hogy ez az összeg csak elméleti értékű volt, hiszen a várak karbantartására az országgyűlés törvényben jelölte ki azokat a falvakat (nagyobb várak esetében egész megyéket), amelyek jobbágyai ingyen munkaerővel kellett, hogy szolgáljanak, amikor erre szükség volt. Ezzel a lehetőséggel a kapitányok bizonyára éltek is (a tizenötéves háború idején valószínűleg kevésbé, mint máskor), a jobbágyokkal azonban a legjobb esetben is Csak a földmunkát végeztethették el. A várfalak építéséhez, rendbentartásához mesteremberek kellettek. 1607. nyarán a bécsi Haditanács elnöke, Carl Ludwig Sulz gróf egy bizottsággal végigjáratta a magyarországi végvárakat. A bizottság jelentése szerint a végvárak olyan állapotban vannak, hogy egy török ostromnak legtöbbjük egyáltalán nem tudna ellenállni. A falak beomlottak, fegyverzet, lőszer nincs, az őrség hónapok óta nem látott fizetést. Tartalék élelem — amit pedig rendelet ír elő — sehol sincs, még Komárom és Győr várában sem. Ha nem történik sürgősen intézkedés — mondja a jelentés —, ha nem juttatnak pénzt a végvárak rendbehozására, török támadás esetén a legnagyobb katasztrófára kell elkészülni.10 Hogy a jelentés megállapításai nem túlzottak, számos korabeli levél, leírás támasztja alá. Csupán egyet idézünk, amely a Felső-Magyarország legerősebb végvárának tartott Tokaj váráról ad képet: „Az külső várnak az kerítése mindenütt oly hitván, hogy ha az víz körülötte nem volna, nem várnak, de ólnak is rossz volna, mert lovon is felmehetni az 'kerítésnek az oldalán, gyalog annál inkább”.11 A várak kijavítására és felszerelésére számított egymillió forintot tehát nem tarthatjuk indokolatlanul nagy összegnek. Nézzük mostmár a királyi Magyarország bevételeit. Az adóbevétel két tételből adódott. Az egyik a regálé jövedelemnek nevezett kincstári bevételek: a városok taksája, a sóbevétel és a legnagyobb, a harmincadvám. A másik az országgyűlés által megszavazott hadiadó, a subsidium, amelyet jobbágyportánként fizettek. Mivel pontos adatók, évi kimutatások nem állnak rendelkezésünkre, s ami van, az is többnyire töredékes, a bevételeket csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. 55
