Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)

Benda Kálmán: A magyar végvári vonal fenntartásának költségei a XVII. század elején

A városok taksája évi harmincezer forint volt. A sóregále ebben az időben már szinte névleges, mivel a nagy sóbányák keleten voltak, s Erdélyhez tartoztak. Sokat mondunk, ha évi tízezer forintra tesszük a sóeladásból való bevételt. A harmincadvám, az ország egyik fő bevétele — részben az állandó háború, részben az európai gazdasági krízis hatására—, a századfordulón nagyon lecsökkent. Zimányi Vera számításai szerint, ezekben az években jó, ha elérte a háromszázezer forintot.12

A hadiadóból (subsidium, dica) származó összeget csak töredékesen, egyes megyékre ismerjük; nagyon valószínű, hogy a Bocskai-szabadságharc idején gyakorlatilag ez a bevétel nem is igen vehető számításba. Annyi bizonyos, hogy a tizenötéves török háború országszerte jelentős pusztulást okozott, az Alföld peremvidékén a jobbágytelkek száma (részben persze csak átmenetileg) 40—50%-kal csökkent, ami az adónak legalább ugyanany- nyival való csökkenését vonta maga után.13

Jól mutatja a pusztulást a felső-magyarországi dica-bevételek alakulása a századfordulón:

1599 : 98 968 Ft

1600 : 38 631 Ft

1601 : 31 399 Ft

1602 : 23 337 Ft

1603 : 27 739 Ft

1604 : 24 080 Ft

1607-ben Felső-Magyarországról legföljebb huszonötezer forint bevétellel számoltak. Ugyanakkor Alsó-Magyarországot és a Dunántúlt kereken ötven-ötvenezerrel, Horvátországot húszezerrel vették számításba.14

Magyarország évi adóbevétele tehát 1607-ben a következőképp alakult:

Városok taksája Sóregále

Harmincad bevétel Subsidum (dica) összesen:

30 000,— Ft 10 000,— Ft 300 000,— Ft 145 000— Ft 485 000,— Ft

56