Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyarországi végvárak a XVI-XVII. században (Tanulmányok) - Studia Agriensia 3. (Eger, 1983)
Benczédi László: Végváriak életviszonyai a XVII. században
Benczédi László VÉGVÁRIAK ÉLETVISZONYAI A XVII. SZÁZADBAN Elöljáróban, az induktív megközelítés módszerét választva az 1660—80-as évek időszakából három olyan végházról kívánok egyegy „pillanatkép”-et felvillantani, amelyekben a társadalmi ellentétek és feszültségek egy-egy meghatározott típusa figyelhető meg. Ennek alapján igyekszem aztán egy-két tanulságot levonni, s egyben javaslatot is tenni a kutatások további lehetséges irányaira vonatkozólag. A XVII. század végi magyarországi végvári láncolat körívének a szó mintegy mértani értelmében is a központjában helyezkedett el Fülek vára, amelyről részben'kiadott, részben még kiadatlan források alapján kellő ismeretbázissal rendelkezünk. Tudnunk (kell, hogy Fülek őrségének a létszáma meglehetősen magas volt, ez volt a bányavidéki végházak legnépesebbje: 1677-ben 380 lovas és 318 gyalog, összesen tehát 698 személy volt a mustrakönyvébe „beíratva”.1 Vára a XVII. században arról volt nevezetes, hogy három, részben vagy egészben behódolt vármegyének (Pest—Pilis— Solt, Heves—Külső-Szolnok és Nógrád) szolgált a székhelyéül, falai között a török elől menekült nagyszámú nemesség húzta meg magát, s ez utóbbi tényből következőleg a helység a várbeli őrség és a nemesség közötti igen heves ellentéteknek a színhelye volt. A század utolsó harmadában beadott folyamodványaiban mindkét fél a korábbi állapotok rendezettségével, s nyilván idealizált rajzával állította szembe a jelen nyomorúságát. A végvári őrség Rédei Ferenc és Bosnyák Tamás korát, azaz a XVI. és XVII. századfordulóját, illetve a XVII. század első évtizedeit szegezte szembe a maga korával, amikor még, úgymond, „illendő böcsületi, amellett kvártélya és szabad igaz járása s kelése” volt a vitézlő rendnek,2 míg a Füleken lakó nemesség ugyancsak azt állította, hogy korábban „jó correspondent^” állt fenn a nemesség és a katonaság között, mert — mint mondták — akkor „senkitől soha ingyen 101
