Szilasi Ágota, H.: Víz - fény-szín-tér. Stílusvariációk egy technikára. Egri Országos Akvarell Biennálé 1968-2004 a Dobó István Vármúzeum kortárs akvarell gyűjteménye (Eger, 2006)

műkedvelő tanárok impresszionista látványélményeket leképező eszközeként működni, hanem olyan „hihetetlenül gazdag világgal (rendelkező médium, mely) csodákra serkenti az alkotót." (Bereczky Loránd)

Arra, hogy a biennálék összképét s a műfaj fejlődését tekintve jelentett-e az első tíz évben megkötöttséget a kiírás, a nyolcvanas évek változásait ismerve nyilatkozhatunk. Kibővítve a lehetőségeket, a hetedik kiállítást „Az akvarell és határesetei" címmel hirdette meg a múzeum. így ez a biennálé, amely egyre inkább a műfaj „szakmai fórumává" kezdett válni, egy új irányt adott-szabott az akvarellezés jövője tekintetében. Ettől a biennálétól az „akvarel/technika mindenki számára összekapcsolódik a frissel, az újjal, az élő művészet fogalmával." (Kovács Péter) Ez a valódi frissesség talán abból is eredeztethető, hogy megváltozott a biennálé rendezéséért felelős művészettörténész személye, ki sok szempontból szakította hetvenes években kialakult gyakorlattal. A technika önfejlődése által kikényszerítve tehát megváltozott a kiírás, miszerint „a biennáléra az akvarell technika határait tágan értelmezett - pl. gouache, tempera, akvarel lel kombinált egyéb technikák felhasználásával készült..." alkotásokat lehetett beküldeni.

A kilencedik kiállítással kapcsolatos vélemények többféle hangon szólaltak meg. A Supka Magdolna által a műfajhoz szeretettel közelítő, poétikus beleérzéssel írt katalógus-bevezetőjéhez képest a Népszabadság ítésze keményebben, kritikusabban fogalmazott. Ő volt azonban az egyike azoknak, akik megfogalmazták a biennálé rendszerével kapcsolatos, azóta gyakran emlegetett legfőbb kérdésállítást, hogy „...az egri rendezvény középszerűsége egy művészeti tevékenység vagy egy kiállítási intézményrendszer, netán mindkettő középszerűségét dokumentálja-e ?" (R. Gy.) Ma már egyértelmű, hogy az Egri Akvarell Biennálék körül kialakuló problémák nagy része nem választható el a magyar biennálérendszer globális problémáitól. „Súlyos gondot okozott mindig - szinte mindegyik magyar biennálén -, hogy nem voltak jelen a műfaj legjobb hazai képviselői, a szakma öregjei. Az is jellemző volt, hogy éppen távolmaradásukkal jelezték művészeink másként gondolkodásukat." (Lengyel László) A modern szemléletű kortárs alkotók viszonylatában Egerben, - így az egri vármúzeum kortárs akvarell gyűjteményében is - tetemes hiánylista állítható össze: Deim Pál, Keserű Ilona, Lakner László, Mauer Dóra,

8