Szilasi Ágota, H.: Víz - fény-szín-tér. Stílusvariációk egy technikára. Egri Országos Akvarell Biennálé 1968-2004 a Dobó István Vármúzeum kortárs akvarell gyűjteménye (Eger, 2006)
művészetpolitika elvi és anyagi támogatásával, elsősorban a felkarolt művészek fórumaként indult el a miskolci Grafikai Biennáléval 1961- ben. A miskolci kezdeményezést a Magyar Képzőművészek Szövetsége és a Kulturális Minisztérium szakmai javaslata alapján második vonalban nemsokára követte az egri biennálé is. Az 1968-tól két évente megrendezett kiállítások kezdetben a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete (miskolci székhellyel), a Kiállítási Intézmények (Műcsarnok, Budapest) és Eger város önkormányzata (illetve Egri Tanárképző Főiskola Rajz-tanszéke) együttműködése révén született meg. A kiállítás rendezéséért az első három alkalommal a budapesti Műcsarnok munkatársai voltak a felelősek, így Eger, az elsősorban turistáknak szervezett „Egri Nyár" eseményeinek keretében csupán a helyet biztosította a bemutatásra kerülő anyag számára. Ennek az importált, nem hazai terméknek minősíthető kiállításnak ajándékként örült a város, „hiszen az alkotó és a műélvező találkozása mindig nyereség." (Farkas András) A biennálé révén azonban Eger városa is bekapcsolódhatott abba az országos műfaji-ágazati-technikai keretek között működő rendszerbe, mely a vidék nagyvárosaiban kívánt megteremteni egy olyan magas szintű művészeti életet, amely méltó ellensúlyává válhatott a fővárosi, a budapesti szellemi forgatagnak. A kiállítássorozat első katalógusában már Németh Lajos is aköré a probléma köré építette bevezetőjét, hogy a 19. század elejéig visszavezethető, gazdag és nagyon jelentős magyar vízfestészeti kultúránk el lenére „az elmúlt évek során képzőművészetünk mostoha gyermekévé vált az akvarell műfaja. Perifériára, szinte kiszorított állapotba került...", hiszen az ötvenes évek elején kialakuló kultúrpolitikai elvárások nem kedveztek a párás lágysággal, elmosódott, egymásba omló kontúrokkal, bonyolult, komplex színharmóniákkal dolgozó, külső reflexekből, belső emóciókból, lelki rezdülésekből felépülő, a pillanatnyiságot rögzítő, bensőséges kapcsolatteremtésre építő akvarel festészetnek - de 70-es évekre a sokak által érzékelt negatív trendek, elsősorban a biennáléknak köszönhetően elhalkultak, el halványodtak. A szervezési, lebonyolítási, rendezési és kivitelezési feladatok 1974-től a városi művelődési osztály felkérésére a Vármúzeum irányítása alá kerültek, hiszen a múzeum a szakmai háttér biztosítása mellett a teljes operatív ügyintézés elvégzésére alkalmasnak 6
