Szilasi Ágota, H.: Víz - fény-szín-tér. Stílusvariációk egy technikára. Egri Országos Akvarell Biennálé 1968-2004 a Dobó István Vármúzeum kortárs akvarell gyűjteménye (Eger, 2006)
Általában a politika markából való kicsúszásuk következtében a biennálék rangja megerősödött, így az alkotók részvétele, esetleges díjazásuk szakmai szempontból is egyre nagyobb előnyökkel, elismeréssel járt/jár. Az egri biennálé szakmai hátterének további kimunkálásába az 1992-es kiállításon már bekapcsolódott a Magyar Vízfestők Társasága is, mely társaságot tulajdonképpen az egri biennálé gyermekének tekinthetjük, melynek eredményei és tanulságai érlelték meg az egyesülés feltételeit. 1990/91-ben a biennálékon leggyakrabban és legeredményesebben szereplő, elsősorban díjat nyert művészekből verbuválódott a társaság, amely napjainkra önálló életet élvez; külföldi kapcsolatokkal is rendelkezve, koordinátorává vált számos olyan rendezvénynek, ahol az akvarell megmutatkozhat, bemutatkozhat. Szólnunk kell arról is, ami az egri akvarell biennálék történetében mindig a legnagyobb problémának számított: a helyszínről, a rendezés körülményeiről. Végigtekintve az eddigi helyszíneket, sem a rendezők, sem a kiállító művészek, sem a látogatók nem lehettek elégedettek. A Gárdonyi Géza Színház rosszul világított, szűk üvegcsarnokában, az MSzMP Oktatási Központjának jobb, bár nem eléggé tágas termeiben, az 1992-es és az 1994-es biennálénak helyet biztosító gyönyörű, de ekkora kiállítás bemutatására alkalmatlan belső architektúrájú Ifjúsági Házban (ma Művészetek Háza) mindig csak vendégként élhetett a paravánokra kényszerített kiállítás. Soha nem terpeszkedhetett el kedvére, nem rendezhette be magának intimmagánlégkörű zugait..., s főleg nem várhatta igazi házigazdaként vendégeit. Egy ideig megcsillant a remény, hogy a Tábornok-ház (1996, 1998, 2000) végre otthonává válhat ennek az egyre elegánsabb, izgalmasabb, változatosabb, egyre több művész érdeklődését izgató kiállításnak. A probléma azonban továbbra is probléma maradt, mígnem négy éve a használaton kívüli Trinitárius templom megnyílt a művészetek előtt. Immár két alkalommal (2002, 2004) került megrendezésre reprezentatív belső terében az akvarell biennálé. Az egyik szemünk nevet, a másik azonban sír, hiszen annak ellenére, hogy a templombelső gyönyörű, igazán mégsem kiállítótérnek való. Legalábbis jelenlegi állapotában. S ezen intim műfaj, a vízfestmény, viszonylag kis méretével, áttetsző megjelenésével elveszik e díszes, monumentális térben. Az utóbbi évek nagy felismerése volt, hogy az eddigi apró 10
