Berecz Mátyás – B. Gál Edit – B. Papp Györgyi – Császi Irén – Fodor László – Horváth László – H. Szilasi Ágota: Heves megye első ezer éve (Eger, 2000)

Megyénk az Osztrák-Magyar Monarchiában (K.und K.)

és földjüket részben, vagy egészben elveszítették, ezzel tovább gyarapították a napszámosok és a kapások népes táborát. A vagyonosabb parasztságnak a hagyományos búza-, rozs-, árpa- és burgonyatermesztés mellett részben sikerült áttérnie a nagyobb jövedelmet biztosító kapásnövények és ipari növények termesztésére. így vált a parasztok számára fő jövedelemforrássá a dohánytermesztés például Kompokon, Kápolnán, Tófalun és a hevesi járás több községében. Másik fontos megélhetési lehetőséget nyújtott a szőlő- és bortermelés. A bortemés jelentős részét ekkor az Eger, Gyöngyös, Visonta környékén művelt szőlőből nyerték, ami évente 300000 akót tett ki. A bor nagy hányadát hazai piacokon értékesítették, de volt olyan időszak, amikor Németországba és Angliába is exportáltak belőle. A lendületes fejlődést azonban megtörte az 1880-as. a szőlészeteket szinte teljesen elpusztító filoxérajárvány. A szőlőtermelést csak a századfordulóra sikerült nagy erőfeszítések árán újjáéleszteni. Az ebben az időszakban munka és megélhetés nélkül maradt mezőgazdasági munkások közül sokan az iparban kerestek munkát, vagy Amerikában próbáltak szerencsét. Az ipar területén is igen elmaradott volt a megye. Az iparosodás csak igen lassan bontakozott ki. A kiegyezés előtt a megyében csupán a parádi üveghuta és a bélapátfalvi kőedénygyár számított jelentősebb üzemnek. Igazi tőkeerős vállalkozás alig jöhetett létre 1867 után is. Csak 1889-ben kezdte meg működését a Hatvani Cukorgyár, majd 1891-ben az egri Épület- és Bútorvasalási Gyár. 1894-ben az Egri Dohánygyár, 1909-ben pedig a Bélapátfalvi Portlandcementgyár Rt. kínált az ipari munkásságnak megélhetést. Heves Vármegye térképe