Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

Kivégzés

— 13 — Az elítélt, elöl összekötözött kézzel a hóhér előtt térdelt. Szemét bekötötték, haját rövidre nyírták, hogy az ne akadályozza a palloscsapást. Közvetlenül az ítélet végrehajtása előtt előrelépett a hóhér és megigazította a kivégzendő személy fejét. Két kézzel megmarkolta a pallost, s egy hatalmas csapással lesújtott. A hóhérpallos a bakó egyik legfontosabb munkaeszköze volt. Funkciójának megfelelően az előre történő vágásra szolgált, ezért különösen súlyávál tűnt ki (átlagsúly: 1,7—2,3 kg). Pengéje egész hosszában egyenes, nagyon széles, sima, kétélű. A penge csúcsa majdnem minden darabnál négyszögletes, vagy laposan lekerekített, esetleg átlósan levágott. A markolat egyszerű keresztformát mutat. A keresztvas egyenes, szabályos formájú, mindkét oldalán azonos méretű. Ez a kardforma a XV. században alakult ki. A „törvényes pallos" formája, jellegzetességei a feudalizmus végéig változatlanok maradtak. Szinte valamennyi pallos pengéjében ábrázolásokat találunk, melyek legtöbbször a népművészettel mutatnak rokonságot. Találhatók közöttük: különböző büntetési nemekre utaló ábrák, Iustitia, Krisztus a kereszten, Fájdalmas Istenanya stb. Ugyancsak általános a hóhérpallosokon feliratok megjelenítése. Előfordult, hogy a palloson egész olvasó volt kiverve, ezért ezek a miatyánkpallos elnevezést kapták. Ismert az ítéletvégrehajtó neve, évszámok, világi feliratok stb. ábrázolása is. Talán a legelterjedtebbek a moralizáló — sokszor majdnem azonos szövegű — feliratok, mint pl.: WANN ICH THU DAS SCHWERDT AUFHEBEN, DANN GEB ICH DEM ARMEN SÜNDER DAS EBIG LEBN" „Ha felemelem a pallost, a szegény bűnösnek az örök életet adom"); „GOTT STEHT MIR ARMEN SÜNDER BEI" (0 Istenem, állj mellettem szegény bűnös mellett!"). A hóhér a pallost többnyire vállravetve, hüvelyben viselte. A hüvely fából készült, általában díszítés nélküli, sötét bőrrel vonták be. A hüvelyeken fém veretek találhatók, melyek a XVIII. századtól sárgarézből készültek. Ismeretes a tőkén való lefejezés. A XVIII. századtól kezdődően került sor az ún. hóhérszék alkalmazására. Az első két lába többnyire hosszabb volt, melyeket beástak a földbe, hogy a szék szilárdan álljon. A hátrakötözött kezű elítéltet ráültették az alacsony támlájú székre, s így fejezte le a bakó. A szék támlájával háttal ülő elítéltet oldalról fejezték le, a szemben ülő elítéltet — miközben a támlán megtámaszkodott a feje — felülről. A fenti módszer valószínűleg azért jött szokásba, mert a korábbi végrehajtási módoknál a hóhérok sokszor elvétették a csapást. Az újabb módszer könnyebb, biztonságosabb volt. Sokszor előfordult, hogy súlyosabb büntetést utóbb fővesztésre enyhítettek, így pl. Bélay Márton esetében — aki fosztogatásért kerékbetörést érdemelt volna — a következő ítéletet hozták: „holnap penigh nyolcz órakor hóhér kezében adattatván, és vétke az szokott helyen ki kiáltván, vitettessék ki az akasztó hegyre és elsőben elüttettetvén az feje, annak utána vettettessék az teste kerékbe" (Kassa, 1651). Magyarországon az utolsó — általunk ismert — lefejezés Üjvidéken volt 1853-ban, az elítéltet Szabó Ferencnek hívták.