Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Derdák Ferenc - Kiss Gábor: Néhány római kori „via rustica" és továbbélésük a középkorban Savaria egykori territóriumán
88 DERDÁK FERENC - KISS GÁBOR Sorkikápolna területén) álló, 1301-ben említett Szent László kápolna (UB in. 3-4, No. 4). A negyedik templom a ma közigazgatásilag Sorkifalud részét képező Szentléránt falu barokk stílusú temploma (Valter 1985, 245). Hogy a középkorban is plébánia volt, bizonyítja első, 1339. évi említése, amely cinterméről is megemlékezik (UB iv. 287, No. 450). A Sorok-patak mellett álló — a sorban — utolsó templom helyét ma már csak a Püspökmolnári határában fekvő Szentiván dűlőnév őrzi, amely az egykori falunak nevet adó templom Keresztelő Szent János titulusára utal (VMFN 1982, 514, No. 210/30). A településnyomot, a templom és az azt körülvevő temető helyét többekkel együtt 1991-ben lokalizáltuk. Szentiván első említését egyébként 1381-ből ismerjük ( O l Dl. 6771). A felsorolt templomok topográfiai hasonlóságát alapul véve felvethető, hogy a Sorok magaspartján lévő — és éppen ezért messze ellátszó — plébániatemplomok valószínűleg egy korai, még all. század folyamán megalapozott és a 12. század folyamán végleg felállított plébánialáncolat tagjai. Földrajzi adottságuknak megfelelően egy régebbi út kötötte össze őket egymással, ám ez a tény minden bizonnyal jelentős szerepet játszott helyük kiválasztásában is. A tárgyalt út mellett Árpád-kori települések egész sora feküdt. A folyásirányban felsorolva őket: Ják (1278: Jak - Csánki ii. 759), talán Lak-Pordvaly (?) (1430: Pordway - Csánki ii. 786), Unyom (1318: Vnon - Csánki ii. 806), Polány (1265: Pulan - Csánki ii. 786), Zalak (1370: Zalak - Csánki ii. 809), Taródháza (1418: Torlodfalua - Csánki ii. 804), Szentléránt (1332: Scenthloranth - Csánki ii. 798), Gyanó (1350: Gyanon - Csánki ii. 752), Geregye (1329: Gerege - Csánki ii. 749), Szentiván (1342: Scenthyuan - Csánki ii. 797). Ezek egy része különböző családok, illetve nemzetségek (Ják, Unyani, Polányi, Geregye) fontos birtokközpontja volt. Az út mellett fekvő római településekből (villákból) eddig a következőket ismerjük: Kisunyom-Laki domb (VMFN 1982, 180, No. 49/3132), Kisunyom-Határdomb/Laki alja (VMFN 1982, 180, No. 49/34), Sorkifalud-Gavicsgödri tábla (VMFN 1982 500, No. 202/130), SzentlérántKavicsbánya. A szóban forgó út egyébként nem messze attól a Sorok-hídtól csatlakozik a Rába északi oldalán futó, szintén római eredetű útba, amelynek közelében 1926-ban a zsennyei kincs néven ismert, edényben elrejtett három 10. századi arany, illetve elektronkarperec előkerült (Kiss 2000, s.a.). A savariai vízvezeték „szervizútja" Savaria ivóvíz ellátását biztosító aquaductusáról először a 16. században Carolus Clusius adott hírt (Saxius 1756, 39^0.), majd a 18. században Bél Mátyás tudósított róla (Bél 1977, 281). Türr Ervin alapvető tanulmánya (Türr 1953) után többen is foglalkoztak vele. Magát a vezetéket azóta több helyütt átvágták (Buócz 1960; és Sosztarits Ottó 1998. évi ásatása: SéDoberdó dűlő-VMFN 1982,115-116,No. 32/58), sőt vízhozamszámítások, technikai és egyéb vizsgálatok is történtek. Ez utóbbiak a lejtés- és átmérőadatokon kívül a nyomást biztosító vízházak, tisztítóaknák, stb. szerepével is behatóan foglalkoztak (minderről összefoglalóan: PÓCZY 1980). Mindezekből világosan kiderült, hogy a gravitációs rendszer működését biztosító vízvezetéket állandóan felügyelni, karbantartani, tisztítani, ellenőrizni kellett. Ez pedig már önmagában feltételezi egy vezeték melletti út létezését, amin a karbantartó és őrző személyzetnek közlekednie kellett, nem is beszélve arról, hogy a föld alatti vezeték építéséhez szükséges tetemes mennyiségű építőanyagot (csatári követ, meszet, stb.) is valamin a bányából a helyszínre kellett szállítani. Ennek az útnak a nyomai az Arany-patak völgyében, a dombok lábánál haladó vízvezeték vonala mentén több helyütt máig felfedezhetőek, hála annak, hogy nyomvonala ma többségében erdővel borított terepen vezet. Az út alighanem legjobban a régi toronyi szőlőhegybe (Toronyi hegy - VMFN 1982,118, No. 33/128) vezető mai dűlőút két oldalán látszik. A római vízvezeték vonalának későbbi, fokozatos
