Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 377 gyobb részét elvitte. A taréjmagasság különböző közelítő értékei között (a mintában) lesznek olyanok is, melyek az egykori valóságos taréjmagasság pontos értékével éppen egyenlőek: pl. ha a szántás éppen annyira csökkentette w* értékét, mint amennyivel a „valódi nyél" teljes mélysé­ge az „ideális nyél" teljes mélységét meghaladta. A minta elemei nem egyformák, az egykori tetőszerkezet taréj magasságának közelítő értéke tehát a fenti kísérletben változhat. Nem szorul külön magyarázatra az a kézenfekvő állítás, hogy ezen változást „valószínűségi törvények szabályozzák", vagyis h közelítő értéke: valószínűségi változó! Nagyságát még akkor is „valószínűségi törvények szabályozzák", ha a kísérletet mind­össze egyszer végezzük el (n = 1). (Míg a kísérlet többszöri ismétlése fikció, vagyis kizárólag gondolatainkban végezhető el, addig egyszeri elvégzése nem az, sőt a valóságban éppen ez törté­nik: adott régészeti ásatáson feltárt, konkrét „nyeles lakógödör" esetében, az egykori taréjmagas­ság közelítő értékének számítása éppen ennek a kísérletnek az egyszeri elvégzése, mindössze annyi különbséggel, hogy a többszöri ismétlés lehetetlen. Természetes, hogy h közelítő érték vál­tozását végtelen nagy mintában (n = oo) ugyanazok a „valószínűségi törvények szabályozzák", mint véges minta esetében, vagy a valós életben, amikor mindössze egyetlen mintavételre van módunk: fenti kísérlet egyszeri elvégzésekor is „valószínűleg" az elpusztult tetőszerkezet taréj­magasságának egy olyan közelítő értékét kapjuk eredményül, melyet a kísérlet többszöri ismétlé­se során sokszor, végtelenszeri ismétlése során pedig legtöbbször kapnánk.) A továbbiakban néz­zük meg, hogy mit lehet tudni azokról a „valószínűségi törvényekről", melyek az egykori tető­szerkezet taréjmagasságának közelítő értékét „szabályozzák". Tegyük fel, hogy az (1) egyenlőségben a, b és m* értékeket szabadon választhatjuk meg. Eb­ben az esetben h közelítő értéke bármekkora értéket felvehet, ugyanis nem létezik olyan szám, melyet ne lehetne az (1) egyenlőséggel „kikeverni" (mindössze a megfelelő a, b és m* értékeket kell „összeválogatni"). Ebből következik, hogy a taréjmagasság közelítő értéke folytonos elosz­lású valószínűségi változó (vö. a diszkrét eloszlásokról mondottakkal). A taréjmagasság pontos és közelítő értékének eltérése, a fellépő „belső" és „külső hibák" ösz­szegződéseként (eredőjeként) áll elő. Ez a korábban „eredő hibaként" emlegetett különbség, egy évszázadokban mérhető, nagyon hosszú időszak eseményeinek következtében keletkezik. A ta­réjmagasság közelítő értékét számtalan tényező befolyásolja, melyek egy része általában még a legkiválóbb régészeti feltárás után is ismeretlen marad. Tudjuk, hogy a h közelítő értéket befolyá­soló hatások legnagyobb része egymástól független is: hogyan is befolyásolhatná például a „va­lódi" és „ideális nyél" különbözősége az évszázadokkal későbbi mélyekés szántás bekövetkezé­sét? Azon valószínűségi változók pedig, melyek egyes megfigyelhető, „rögzíthető" értékeit sok, egymástól független hatás alakítja ki, a centrális határeloszlástétel értelmében normális eloszlá­súak még akkor is, ha maguk az egyes hatások nem azok. Az egykori tetőszerkezet taréjmagas­ságának közelítő értéke, mely az (1) képlet segítségével „rögzül", az idézett tétel értelmében te­hát normális eloszlású valószínűségi változó (19/A. kép). Míg a korabeli „tatarozás" kezdetétől az (1) egyenlőség megoldásáig terjedő időszak eseménye­inek egy része az egykori tetőszerkezet taréj magasságának közelítő értékét csökkenti, addig az ese­mények másik része ellentétes hatású: h közelítő értéket növeli. Mivel az események többsége egy­mástól független is (bekövetkezésük nem növeli vagy csökkenti bármelyik másik esemény bekövet­kezésének valószínűségét), nem vonhatunk le olyan általános érvényű szabályszerűséget, mely sze­rint (a „nyeles lakógödrök" többségének esetében) a taréjmagasság közelítő értékét csökkentő, vagy az azt éppen növelő hatások „túlsúlya" lenne jellemző. A taréjmagasság közelítő értékének kialakí­tásában ugyanis (éppen az események függetlensége miatt) a csökkentő és növelő hatások egyenlő arányban vehetnek részt. Mivel az ellentétes irányú hatások (pl. m * értékének növekedése a „belső hibák" miatt, és csökkenése a korabeli külső járószint sérülése miatt, stb.) egymást gyengítik, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a teljes kiegyenlítődés bekövetkezése (a közelítő és az egykori valóság-

Next

/
Thumbnails
Contents