Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 367 A kiindulási (ásatási és fiktív) adatok tehát tartományok. Ez a tény pedig szükségképpen a végeredményeket is tartományokká változtatja. Az (1-7) egyenlőségek szolgáltatják a közelítő értékeket, abszolút hibáikat pedig (11, 12, 13, 14, 15 és 18) szerint számítjuk. A kiindulási adatok abszolút hibáit úgy vettük fel, hogy a pontos érték nem eshet az általuk határolt tartományon kívül. Ekkor ezzel a tulajdonsággal a végeredmények abszolút hibái is rendelkeznek: bizonyosan állíthatjuk, hogy az (1-7) egyenlőségekkel meghatározott közelítő értékek a (11, 12, 13, 14, 15 és 18) szerint számított abszolút hibáknál nem csalhatnak nagyobbat. Vegyük észre, hogy a kiindulási adatok abszolút hibái nem világosítanak fel arról, hogy pontosan mekkora hibát követünk el akkor, ha az ismeretlen pontos értéket közelítő (mért) értékével helyettesítjük. Például bizonyosan hibát követünk el azzal, ha a számításokhoz az „ideális nyél" ismeretlen teljes mélysége helyett az ásatáson megfigyelhető „valódi nyél" teljes mélységét használjuk fel. Az m* = 0.6 m, őm* = 0.1 m állítás azonban nem azt jelenti, hogy ez a hiba éppen 10 cm, hiszen ezzel azt mondanánk, hogy az „ideális nyél" teljes mélysége éppen 0.5 m, vagy 0.7 m. Az állítás azt jelenti, hogy az „ideális nyél" ismeretlen teljes mélysége a „valódi nyél" m* = 0.6 m teljes mélységének bizonyosan 10 cm-es környezetében marad, számértéke tehát nem lehet 0.5 m-nél kisebb, és 0.7 m-nél nagyobb. A végeredmények abszolút hibái természetesen ugyanígy viselkednek: a (11, 12, 13, 14, 15 és 18) egyenlőségek nem azt mutatják meg, hogy mekkorát tévedünk, hanem azt hogy mekkora az a maximális hiba, amelynél nagyobbat már semmiképp sem tévedhetünk. Valóságos tévedésünk ugyanis továbbra is ismeretlen marad. Csak azt állíthatjuk bizonyossággal, hogy nagysága az abszolút hibát nem haladja meg. Sőt, mint ahogyan később látni fogjuk (3/E., 5. pontok), a valóságos tévedésünk az esetek legnagyobb részében az abszolút hibánál jóval kisebb. Tegyük fel, hogy adott esetben az (1) egyenlőség felhasználásával h = 3 m adódik. Az abszolút hiba pedig (11) szerint például őh = 0.5 m. Ekkor ahhoz az állításhoz jutottunk, hogy h = 3 m ±0.5 m, vagyis az elpusztult tetőszerkezet valóságos taréjmagassága a fellépő „belső" és „külső hibákat" is figyelembe véve 2.5 m és 3.5 m között, 1 m-es tartományban ingadozhat. Mégpedig bizonyosan, hiszen a h = 3 m közelítő érték a őh = 0.5 m abszolút hibánál nem csalhat nagyobbat. Ah = 3 m közelítő érték és a valóságos taréjmagasság különbsége, vagyis valódi tévedésünk azonban továbbra is ismeretlen marad: nagysága az abszolút hibánál valószínűleg jóval kisebb, de bizonyosan állíthatjuk, hogy utóbbit semmiképp sem haladhatja meg. Ha a meghatározást „külső hibák" nem zavarják, akkor a régészeti feltáráson mérhető a, b, m és nysz mi n távolságok abszolút hibáit nullának vehetjük. Ekkor ezek a végeredményekben mutatkozó abszolút hibákhoz természetesen nem járulnak hozzá. Ebben az esetben tehát kizárólag a „nyél" m* teljes mélységét, és a fiktív adatokat (d\ s és s* ) kell tartományokká változtatni. 3/E. A találati pontosság meghatározása Eddigi számításainkkal a teljes egészében elpusztult tetőszerkezet méreteit az (1-7) egyenlőségek segítségével számított közelítő értékek (11, 12, 13, 14, 15 és 18) szerint számított abszolút hibányi környezetébe szorítottuk. Tudjuk, hogy az egykori valóságnak megfelelő pontos értékek a közelítő értékek „abszolút hibányi" környezetében maradnak, mégpedig minden kétséget kizáróan. Tudjuk továbbá azt is, hogy az abszolút hiba tévedésünk valódi nagyságáról nem világosít fel: eddigi számításaink alapján nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy a pontos érték hol helyezkedik el a közelítő érték és az abszolút hiba által meghatározott tartományon belül. Ah = 3 m, őh = 0.5 m például mint láttuk annyit jelent, hogy az egykori tető taréjmagasságának pontos értéke a fellépő „belső" és „külső hibákat" is figyelembe véve bizonyosan 2.5 m és 3.5 m között volt. Továbbra sem tudjuk azonban, hogy ezen a tartományon belül hol. Az ún. találati pontosság meghatározásakor arra a kérdésre keressük a választ, hogy a pontos értéket a közelítő értékkel „mennyire találjuk el". Helyesebb lenne a kérdést úgy feltenni, hogy a kö-
