Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 349 vetkeztetésre jutottunk, hogy a „nyél" kialakítása közben, „feltétlenül szükséges" nagyságától eltérő értéket /* sem vehet fel. Ha az a és /* értékek a „nyél" kialakítása közben nem változnak meg, akkor b értéke is változatlan marad. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a fellépő „belső hibák" következtében b nagysága sem változhat meg. Magától értetődik, hogy a „nyél" teljes mélysége sem lehet a „feltétlenül szükségesnél" kisebb, hiszen a szarufa vontatása ekkor lehetetlen volna. Mivel azonban a „nyél" fenekén fellépő súrlódás a szarufa vontatását jelentős mértékben fékezi, a „nyél" mélységét indokolt a „feltétlenül szükségesnél" nagyobbra készíteni (3/B. pont). A súrlódást elkerülendő, a „nyél" fenekét úgy kell kialakítani, hogy a szarufa alja mozgatás közben éppen ne éljen hozzá. Ehhez hozzá kell tennünk azonban azt az egyébként sajnálatos tényt, hogy a „nyél" mélységének további növelése ezen túl, véletlenül is megtörténhet. Számolnunk kell tehát azzal a lehetőséggel, hogy az árkocska a „feltétlenül szükségesnél" esetleg jóval mélyebbre sikerült. Fentiek szerint megállapíthatjuk, hogy az egykori tetőszerkezet taréjmagasságának számításához szükséges három ásatási adat (a, b és m*) közül a „nyél" kialakítása közben kizárólag m* vehet fel „feltétlenül szükséges" nagyságától eltérő, mégpedig csakis nagyobb értéket. Ekképp lehetőségünk nyílik a „belső hibák" fogalmának további pontosítására: az „ideális nyél" a „valóditól" szélességén kívül mindössze mélységében különbözhet. Eleink a „feltétlenül szükségestől" eltérő hosszúságú nyelet sosem áshattak, így ez a „belső hibák" létrehozásában sem játszhat szerepet. Tekintsünk a hibagrafikonra. Fentebb arra a következtetésre jutottunk, hogy az a érték a fellépő „belső hibák" hatására nem változhat meg, az ásatáson mért nagyságát tehát hibátlannak tekinthetjük abban az esetben, ha „külső hibák" nem lépnek fel. Természetes, hogy ebben az esetben az (1) szerint számított h sem változhat meg akkor, ha kizárólag a változására érzékeny. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy ha „külső hibák" megjelenésével nem kell számolnunk, akkor az a értékben nem tévedhetünk, az (1) szerint számított taréjmagasság pedig az „Ö" görbe mentén nem tolódhat el. Mivel b = a + /*, ha az a értékben nem tévedhetünk, akkor a b értékben csak akkor tévedhetünk, ha e tévedést /* okozza. Ennek következtében a „6" görbe valójában a taréjmagasság számított értékének a „nyél" teljes hosszától való kizárólagos függését mutatja meg (joggal nevezhetnénk „/*" görbének is). Fentebb azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy az a értékhez hasonlóan, a fellépő „belső hibák" /* nagyságát sem befolyásolhatják. Ha tehát „külső hibák" nem jelennek meg, h számított értéke sem változhat meg akkor, ha kizárólag /* változására érzékeny. Ennek megfelelően, ha a meghatározást „külső hibák" nem zavarják, akkor a b értékben sem tévedhetünk, így az (1) szerint számított taréjmagasság a „6" görbe mentén sem tolódhat el. Ha az „ideális nyél" (egyébként meghatározhatatlan) teljes mélysége helyett az (1) képletbe m * megfigyelhető legnagyobb értékét helyettesítjük, és a meghatározást „külső hibák" nem zavarják, bizonyosan hibát követünk el. Ennek megfelelően a taréjmagasság számított értéke az „m*" görbe mentén eltolódik. Mivel a „valódi nyél" teljes mélysége az „ideális nyél" teljes mélységénél nagyobb, m* értékét bizonyosan túlbecsüljük akkor, ha az (1) képletbe az elsőt, azaz az ásatáson mérhető legnagyobb értékét helyettesítjük. A hibagrafikon „m*" görbéjéről leolvasható, hogy ha a „nyél" teljes mélységét túlbecsüljük, vagyis az egykori valóságnak megfelelő pontos végeredményt szolgáltató m* helyett („ideális nyél"), egy nagyobb m* értéket („valódi nyél") írunk, akkor a számított taréj magasság hiperbolikusán csökkenni fog. Az m* görbe mentén ugyanis a mélyebb „nyelek" irányába haladva egyre csökkenő taréjmagasságokhoz jutunk. Fentieket összegezve megállapíthatjuk, hogy a mindig fellépő „belső hibák" a taréj magasságának (1) szerint kalkulált értékét csökkentik, mégpedig egy hiperbola mentén. Ha „külső hibák" megjelenésével nem kell számolnunk, akkor tehát a tető egykori valóságos taréj magassága az (1) egyenlőség végeredményét valamelyest bizonyosan meghaladta.