Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

348 SZENTGYÖRGYI VIKTOR - MEZEI ISTVÁN - BÚZÁS MIKLÓS Ábrázoljuk az „ű", „b" és „m*" görbéket egy derékszögű koordinátarendszerben (13/D. kép). A derékszögű koordinátarendszert az abszcissza (vízszintes), és az ordináta (függőleges, esetünkben h tengely) négy mezőre osztja. Az ordináta bal oldalán, azaz a koordinátarendszer bal felső és bal alsó mezőjében a, b és m* nullánál kisebb értéket vesz fel. Az abszcissza alatt, azaz a koordinátarendszer bal alsó és jobb alsó mezőjében pedig h vesz fel nullánál kisebb értéket. Magától értetődik, hogy a valóságos „nyeles lakógödrök" esetében a,bésm *, valamint h számértéke nullánál nagyobb. Ez a feltétel pedig csakis a koordinátarendszer jobb felső mezőjében teljesül. A valóságos „nyeles lakógödrök" „a", „b" és „m*" görbéinek további elemzését tehát korlátozhatjuk erre a mezőre. Ábrázoljuk a görbéket a fenti tartományban. A keletkező grafikont a továbbiakban a taréjmagasság hibagrafikonjának nevezzük (13/E. kép). Segítségével érthetjük meg legkönnyebben, hogy hogyan változik h számított értéke a fellépő „belső" és „külső hibák" hatására. Figyeljük meg elsőként a mindenképp fellépő „belső" hibák hatását. Először azt kell megvizsgálnunk, hogy a taréjmagasság számításához szükséges három ásatási adat (a, b, és m *) közül, a „nyél" kialakítása közben melyeket lehet „elrontani", vagyis melyek vehetnek fel közülük „feltétlenül szükséges" nagyságuktól eltérő értéket. Meg kell jegyeznünk, hogy az „elrontani" szót a fenti kontextusban helytelenül használtuk, hiszen a korábban mondottak értelmében a „valódi" és „ideális nyél" eltérése korántsem a gondatlanság eredménye, bár ez utóbbit sem zárhatjuk ki. A szelemen síkjától a „nyél" torkolatáig, vagyis a lakógödör földfaláig számított távolság, a „nyél" kialakításakor nem változhat meg. A lakógödör méretei, és ezzel az a érték a „nyeles szarufabeépítés" során változatlan marad. Megállapíthatjuk tehát, hogy az a érték a „belső hibák" fellépésének következtében nem változhat meg. Korábban már említettük, hogy a „nyél" szélességét (3/A. pont) és mélységét (3/B. pont), az oldalfalán és fenekén létrejövő súrlódási erők fellépését elkerülendő, praktikus a „feltétlenül szükségesnél" valamelyest nagyobbra készíteni. Azonban a „nyél" hosszával szemben ilyen követelmény nincs. Semmilyen praktikus magyarázattal nem támogathatjuk azt a feltételezést, hogy a „nyél" hosszának a „feltétlenül szükségesnél" nagyobbnak kellett lennie. Ha ez mégis így volt, akkor magyarázat hiányában azt kell feltételeznünk, hogy eleink a „nyelet" nem valamiféle technikai célzattal, hanem csakis véletlenül áshatták a „feltétlenül szükségesnél" hosszabbra. A „feltétlenül szükséges" hosszúságú „nyél" pedig rendeltetésének következtében éppen a tető alatt végződik. Vizsgáljuk meg, hogy véletlenül lehet-e ennél hosszabb csatornát készíteni. A „nyél" kialakítása közben, az árkocska folyamatos mélyítésével haladunk a lakógödör földfalától a tető irányába. Amikor az árkocska a tetőt eléri, hosszának további növelése a ház belsejéből már nem lehetséges. Az árkocska hosszának további növelését, ugyanis csak kívülről lehet folytatni. Ehhez azonban át kell ásni a tető alatt, ki kell menni az épületből, és meg kell keresni az árkocska végét. Mindezt pedig véleményünk szerint nem lehet mindenféle technikai célzat nélkül, véletlenül elkövetni. Fentiek szerint a „feltétlenül szükségesnél" hosszabb „nyél" kialakítása egyrészt indokolatlannak látszik, másrészt véletlenül sem jöhet létre. Magától értetődik azonban, hogy a „nyél" hoszszúsága nem lehet a „feltétlenül szükségesnél" kisebb sem, hiszen a szarufa alja végleges helyére vontatása közben félúton elakadna. Mindebből az következik, hogy a „valódi nyél" hosszúsága az „ideális nyél" hosszúságával éppen egyenlő. Ez pedig egyenértékű azzal az állítással, hogy a „nyél" /* hosszúsága a „belső hibák" fellépésére az a értékhez hasonlóan érzéketlen, vagyis nagysága ezek hatására nem változhat meg. A taréjmagasság számításához szükséges b értéket az a érték és a „nyél" /* teljes hosszának összegeként kapjuk, azaz b = a + /*. Ha az a érték a „belső hibák" fellépésének következtében eredeti nagyságát nem változtatja meg, akkor a b érték ugyanezek hatására csak abban az esetben változhat meg, ha a fellépő „belső hibák" /* nagyságára hatnak. Az imént pedig éppen arra a kö-