Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
344 SZENTGYÖRGYI VIKTOR - MEZEI ISTVÁN - BÚZÁS MIKLÓS D). A tetőszerkezet méreteit leíró egyenlőségek többsége, nevezetesen az (1-4, 6-7) azonban az „ideális nyélre" vonatkozik, hiszen csak abban az esetben tükrözi az egykori a valóságot, ha az A és D pontok bizonyosan a „nyélben" mozgó szarufa alja által súrolt köríven fekszenek. Az egykori tetőzet méreteinek számítását kénytelenek vagyunk azonban a régészeti ásatásokon megfigyelhető „valódi nyelek" segítségével végezni, hiszen az „ideális nyél" méretei a matematikai elemzéshez nem állnak rendelkezésre. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy egy régészeti ásatáson megfigyelhető „valódi nyélben" felvehető mérőpontok sem fekszenek a szarufa alja által súrolt köríven. Mivel szükségképpen mégis ezeket kell felhasználnunk, az (1-4, 6-7) egyenlőségek csalnak, vagyis végeredményeik az egykori valóságtól némiképp eltérnek. Az ideális „nyél" és a ténylegesen feltárható jelenség különbözőségéből adódó hibákat összefoglaló néven a matematikai modell „belső hibáinak" nevezzük. A „belső hibák" csökkentése a legkiválóbb feltárási módszerek alkalmazásával sem lehetséges, létezésük az évszázadokkal ezelőtt elpusztult tetőzet méreteinek számításához vezető gondolatmenet sajátja. Az a és b távolságokat a szelemen síkjától számítjuk, mivel a „nyélben" mozgó szarufa alja által súrolt körív forgási középpontja (1 l/A. kép C) is ezen a síkon fekszik. A szelemen síkjának meghatározhatatlansága az „ideális" és „valódi nyél" különbözősége mellett a matematikai modell „belső hibáinak" csoportját gazdagítaná. A 3/A pontban megfogalmazott alapelvek szerint a szelemen, és ezzel a forgási középpont síkját úgy kell felvenni, hogy a szelemenágasokon káros forgatónyomaték egyáltalán ne, vagy csak minimális mértékben keletkezhessék. Ezzel a módszerrel a sík elhelyezkedését igen nagy pontossággal meghatározhatjuk, hiszen bizonyosak lehetünk abban, hogy eleink az épületek támasztószerkezetének felállítása közben ugyanígy jártak el. Ennélfogva a szelemen és ezzel a forgási középpont síkjának meghatározhatatlansága a matematikai modell „belső hibáihoz" nem járul hozzá, így azok valóban kizárólag az „ideális" és „valódi nyél" különbözőségéből adódnak. A „belső hibákon" kívül, a matematikai modell szempontjából „külső hibák" is felléphetnek. Definíció szerint a „külső hibák" csoportjába soroljuk az összes olyan lehetséges hibát, mely nem tartozik a „belső hibák" csoportjába, vagyis létezése nem az elpusztult tetőszerkezet méreteinek számításához vezető gondolatmenet sajátja. A „külső hibák" minden esetben a „nyeles lakógödör", mint régészeti lelet valamiféle sérülése által jönnek létre. Az évszázadokkal ezelőtt teljes egészében elpusztult tetőzet méreteinek számításához vezető gondolatmenet „belső hibáit" tehát a „nyeles ház" egykori lakói ejtik a szarufa aljának mozgatására szolgáló árkocska kialakításakor, mégpedig azzal, hogy a „feltétlenül szükségesnél" nagyobb csatornát ásnak a lakógödör földfalába. A „belső hibák" így a szarufa beépítéséhez szükséges mintegy 40 perc leforgása alatt keletkeznek. A „külső hibák" ezzel szemben a „korabeli tatarozás" óta eltelt évszázadok nyomait tárják szemeink elé. Míg a „külső hibák" megjelenése nem törvényszerű, addig a „belső hibák" fellépésével minden esetben számolnunk kell. 3/C. A hibák irányának meghatározása Vizsgáljuk meg, hogy az egykori tetőszerkezet méreteinek számított értékei, azaz az (1-7) egyenlőségek végeredményei a fellépő „belső" és „külső hibák" következtében hogyan változnak. A 3/A. pontban megfogalmazott állításaink értelmében, a „nyeles lakógödör" évszázadokkal ezelőtt elpusztult tetőszerkezetének taréj magassága az (1) egyenlőségnek engedelmeskedik, azaz , b 2 - a 2 -m* 2 h = 2 m*
