Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 343 got a „nyél" segítségével beépített szarufa alatt, utóbbi síkjában. Ez a távolság nem más, mint a padka „nyél" feletti vetülete. Meg kell jegyeznünk, hogy mivel az Árpád-kori házak „nyelének" iránya az esetek egy részében a szelemen síkjára nem merőleges, a padka „nyél" feletti vetületének hossza nem szükségszerűen azonos a padka szélességével. Utóbbit ugyanis a szelemen síkjára merőlegesen mérjük. A padka „nyél" feletti vetülete (a továbbiakban p) tehát csakis abban az esetben azonos a padka szélességével, ha a „nyél" segítségével beépített szarufa síkja a szelemen síkjára éppen merőleges. Tekintsünk ismét a 1 l/A. képre. A szelemenágas jobb oldalán látható BFC derékszögű háromszög oldalainak hosszára a Pitagorasz-tétel felhasználásával a következő egyenlőséget állapíthatjuk meg: h 2+{a + p) 2 =(r-s) 2. Az egyenletet p-re rendezve megállapíthatjuk, hogy a padka „nyél" feletti vetülete az alábbi öszszefüggésnek engedelmeskedik: p = ^r-s) 2-h 2-a. (7) 3/B. A hibák meghatározása A természettudományokban alkalmazott mérési módszerekhez hasonlóan, az elpusztult tetőzetek méreteinek számításakor is foglalkoznunk kell tévedéseinkkel, az esetleg vagy mindig fellépő hibákkal. Egy mérési módszerhez a lehetséges hibák természetének és nagyságának pontos leírását szokás csatolni, hiszen alkalmazhatósága kizárólag ezek ismeretében érthető meg. Az (1-7) egyenlőségekben megfogalmazott mérési eljárás lehetőségeit és korlátait pontos matematikai számításokkal lehet és kell meghatározni. Első lépésként fel kell ismernünk, hogy egyáltalán milyen hibákat követhetünk el. Azt a segédcsatornát, melynek méretei pontosan akkorák, hogy benne a beépítendő szarufának végleges helyére vontatása éppen lehetséges volna, a továbbiakban „ideális nyélnek" nevezzük. Az „ideális nyél" éppen az egykori tető alatt végződik, feneke éppen a szarufa alsó vége által leírt körív, szélessége pedig éppen a szarufa alsó végének átmérőjével azonos. Ezzel szemben a régészeti feltárásokon előkerülő ún. „valódi nyelekről" csak azt állíthatjuk bizonyossággal, hogy sem hosszuk, sem mélységük, sem pedig szélességük nem lehet a „feltétlenül szükségesnél" kisebb. Ugyanis ha ez nem teljesül, akkor a szarufa vontatás közben elakad. Azonban semmiképp sem állíthatjuk felelősséggel azt, hogy eleink nem ástak a „feltétlenül szükségesnél" nagyobb csatornát. Sőt, éppen ellenkezőleg: mint már említettük, a „nyél" oldalfalán keletkező súrlódási erők fellépését kiküszöbölendő, érdemes a szarufa aljának mozgatására kialakított csatornát a „feltétlenül szükségesnél" szélesebbre készíteni. Mivel a szarufa alja és a csatorna feneke között fellépő súrlódásból is jelentős fékező erő fakad, praktikus a csatornát a „feltétlenül szükségesnél" valamelyest mélyebbre is készíteni. Továbbá annak a lehetőségét sem szabad kizárnunk, hogy eleink bármilyen más megfontolásból, vagy akár véletlenül is készíthettek a „feltétlenül szükségesnél" nagyobb csatornát. Ebből pedig az a kézenfekvő állítás következik, hogy az „ideális nyél", és az ásatáson ténylegesen feltárható „valódi nyél" méretei közel sem azonosak. A „nyeles lakógödör" fölé emelt teljes egészében elpusztult egykori tetőzet méreteinek számításához két olyan pontot kellett felvennünk, melyek a „nyélben" helyezkednek el (1 l/A. kép A és
