Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
332 SZENTGYÖRGYI VIKTOR - MEZEI ISTVÁN - BÚZÁS MIKLÓS kút-Hatablak lelőhelyen általa feltárt „fóldbeásott lakóház" elméleti rekonstrukcióját is így készítette el (MÉRI 1964,13-14). Ekképp olyan lakóházakhoz juthatunk, melyek hasznos belső alapterülete aprócska lakógödrük szerény alapterületét jelentős mértékben meghaladhatja. A kardoskúti „földbeásott lakóház" esetében ez egyértelműen visszavezethető az ásatási megfigyelésekre: a kemencének és a ház gödrének ÉNy-i sarkába nyúló szabálytalan alakú veremnek mindenképp a tetőn belül kellett lenniök. A Szarvasgedén 1997-ben rekonstruált Árpád-kori lakóházzal kapcsolatosan Sabján Tibor és munkatársai számos néprajzi párhuzamra támaszkodva, gyakorlati tapasztalataik alapján hasonló következtetésre jutottak (SABJÁN 1999,130-176): a tetőszerkezet a lakógödörnéljóval nagyobb területet boríthatott. Á tető és a lakógödör széle között elhelyezkedő terület (a padka) jelenléte azonban a lakógödrök többségének esetében nem bizonyítható. S ha nem bizonyítható, akkor nem is kell hinnünk benne. A régészek egy része még a meggyőző néprajzi párhuzamok ellenére is másféle megoldást keres. Felvetik, hogy e lakógödrök alapterülete túl csekély ahhoz, hogy házként szolgáljanak (BAKAY 1989,140-141). E kutatók előtt ekkor két további megválaszolandó kérdés áll. Az első az, hogy ha e szerény lakó(?)gödrök nem házak maradványai, akkor milyen célt szolgáltak. A másik pedig az, hogy hol laktak eleink... Nem kétséges, hogy az „elveszett tetők" kérdése sok egyéb problémát vet fel, és központi jelentőségűvé vált a régészeti és néprajzi szakirodalomban. Az elmúlt években a kísérleti régészet módszereivel közelebb kerültünk e probléma megoldásához. Ópusztaszeri kísérleti régészeti telepünkön, amely alapítója, a fiatalon elhunyt Ormándy János nevét viseli, 1996 és 1999 között két Árpád-kori lakóházat rekonstruáltunk (1-2. kép). Második épületünket, a kardoskúti „földbeásott lakóházat" (2. kép) az ásató régész Méri István megfigyeléseit (MÉRI 1964, 9-19) megfontolva (BUZÁS-SZENTGYÖRGYI s.a.) földtetővel láttuk el. A szarufákra keresztben nádat fektettünk. A mintegy 20 cm vastagságú nádréteget szalmával, majd földdel fedtük be. Ebben az épületben, a tetőszerkezet elkészítését követő télen két szarufa eltörött. A tetőfedőanyagok megroggyant rétegei az ilyen törések esetében bedomborodnak a ház belterébe (3. kép). A törött szarufákat úgy akartuk kicserélni, hogy közben a tetőt ne kelljen szétszedni és újból összerakni. Az új szarufák beépítése a tető megbontása nélkül igen nehéz feladatnak tűnt. Elanynyira, hogy korabeli felszereléssel első próbálkozásra nem is tudtuk végrehajtani: a tetőfedőanyagok megroggyant rétegeinek hatalmas súlya miatt, a lekérgezett új szarufákat csak hidraulikus emelővel tudtuk beépíteni. A veszélyt ekképp elhárítottuk, de a probléma bogarat tett a fülünkbe: hogyan oldhatták meg ugyanezt eleink gépek nélkül? A hosszas töprengés hihetetlenül egyszerű megoldást szült (4. kép). Az ötlet az volt, hogy a lekérgezett új szarufát közel függőleges helyzetben megemeljük úgy, hogy felső vége majdani végleges helyéhez közel, a szelemen mellé kerüljön. Ekkor alsó végét oldalirányban kifelé mozgatjuk (felső vége eközben magától rácsúszik a szelemenre). Ez azonban csak akkor lehetséges, ha alsó végének pályáját a lakógödör földfalából (ill. a padkából!) kivágjuk [a kardoskúti „földbeásott lakóház" széles padkákkal rendelkezik (MÉRI 1964, 13-14)]. Ekkor egy oldalirányban kifelé mutató egyenes csatorna keletkezik. A szarufa alsó végére egy erős kötelet hurkolunk, melynek szabad végét a tetőt átszúrva kivezetjük a házból. Ekképp a szarufa alsó vége korabeli felszereléssel is mozgathatóvá válik, még a megroggyant tetőfedőanyagok hatalmas súlyának ellenében is: a teher emelésére ugyanis ekkor már igavonó állatokat is be lehet fogni. A padkába vájt segédcsatorna döngöléssel könnyűszerrel eltüntethető, így a végleges helyére került új szarufa nem tud visszazúdulni a ház belterébe. A tető alján egy ökölnyi lyuk keletkezik (ahol a kötél szabad végét kivezettük a házból). Lényeges, hogy ez a lyuk éppen kicsinysége miatt könnyűszerrel eltüntethető: nem kell hozzá más, mint egy marék szalma és egy lapát föld. A kardoskúti „földbeásott lakóház" rekonstrukciójában a valóságban is kipróbáltuk a szarufabeépítés e sajátos módszerét (5-8. kép). A próbálkozás megdöbbentő sikerrel járt: a korábban csak
