Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Takács Miklós - Paszternák István: A győr-homokgödröki 10-11. századi temetőrészletek és középkori település
A GYŐR-HOMOKGÖDRÖKI 10-11. SZÁZADI TEMETŐRÉSZLETEK ÉS KÖZÉPKORI TELEPÜLÉS 275 (fazekaink) nem voltak hamwedrek, hanem főző edények s azokban a földön álló tűzhelyek mellett főztek, mint sátorozó nép szokott. " (BÖRZSÖNYI 1894,13-14). Börzsönyi Arnold megjegyzése kevés kétséget hagy afelől, hogy a homokgödröki ép edények esetében bizonyosan számolnunk kell a rituális elásás tényével. E megállapítást erősíti az is, hogy a Homokgödrök területén, a Fehérvári úti közúti híd építését megelőző, 1967-es leletmentés során Uzsoki András ki is bontott, és dokumentált egy rituális célzattal elásott kisfazekat. 7 6 így inkább azon kérdést kell — szükségképpen — megválaszolatlanul hagynunk, vajon megmagyarazható-e ezen egyetlen okkal az összes homokgödröki edény földbe kerülése. E bizonytalansági tényező súlyát két adattal érzékeltethetjük. Hiszen egyrészt ugyan tény az, hogy a Kisalföld — vagy legalábbis e földrajzi egység déli fele — olyan régió, ahol a cserépedénybe helyezett, vagy ilyennel leborított, varázserejűnek hitt tárgyak elföldelése az Árpád-korban gyakori szokás volt. Egy 1993-as anyaggyűjtés során kilenc teljesen biztos és további hat, bizonytalan példáját sikerült összegyűjteni, 7 7 a Lébény-Bille-dombi leletmentés pedig az adattárat további két, jól megfigyelt esettel gazdagította. Az adatgyűjtés alapján azonban az is teljesen világossá vált, hogy egyegy lelőhelyen egyetlen, vagy legfeljebb két, ép állapotban elásott edény szokott napvilágra kerülni. Azaz, az átlagszám nagyságrendekkel alul marad annak a minimálisan 94 ép edénynek, amely a győri Homokgödrökben rendszeres feltárás nélkül is napvilágra került. E körülmény folytán egyáltalán nem biztos, hogy a rituális célzat áll minden egyes homokgödröki ép edény elföldelésének hátterében, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy Esztergom városának Szentkirály nevű, szintén „külvárosias jellegű" településén a korabeli falvak átlagnál valamivel több, varázslás célzatával elásott cserépedényt sikerült kibontani (HORVÁTH 1979, 42^4; HORVÁTH 1979a, 86), bennük vagy alattuk kisállat-tetemmel, éles vaseszközzel. Elsősorban olyan esetekben számolhatunk más elásási célzatokkal, amikor maga az edény — pl. az apró, lapos tálka, a mécses, a kisméretű öntőtégely, a csizma alakú edény, a kancsó, a korsó vagy kulacs — alakja miatt nem lehetett alkalmas arra, hogy tárgyakat és/vagy kisállat-tetemeket borítsanak le vele. Bár természetesen ezen ellenvetés sem tekinthető abszolút érvényűnek. Hiszen szűk szájú edény, pl. palack vagy szűk szájú kancsó került már elő régészeti feltárás során is oly módon, hogy a rituális célzatú elásást minden kétségen túlmutató módon bizonytani lehetett (H. GYÜRKY 1967, 80-83; WOLF 1993, 545). Másrészt viszont az is valószínűnek tűnik, hogy a Homokgödrökben is kerültek elő széles szájú edények olyan lelőkörülmények közt, amelyek a véletlenszerű földbekerülésre utalnak. Ennek alátámasztására is szolgáljon egy Méry Etel-idézet: „A halom déli oldalán Arpádkori bogrács, mellette egy vastárgy, mely valószínű, hogy ezen utóbbi edény használatánál támaszul szolgált. Az agyagbogrács alatt vörös márványkőnek porladozó részei." (MÉRY 1876, 53). Azaz, az edénysorozat keletkezésének okát csak több-kevesebb valószínűséggel tudjuk körvonalazni, hiszen a lelőkörülmények hiányos megfigyelését és lejegyzését utólag, párhuzamok vagy logikai érvek segítségével sajnos pótolni nem lehet. III. 4. Zárszó Rómer Flóris 1868-ban vetette papírra az alábbi gondolatot azon tanulmányában, amelyben a magyarországi edénymüvesség kutatásának fontossága mellett érvelt: „ - de igenis bír, némelyik [múzeumunk] száz számra, fölötte értékes, barbárkori magyarhoni edényeket, melyek azonban, még talán századokig, tér és szekrény nem létében, csak az avatottabbak által közelíthetők meg." (RÓMER 1868, 416). E mondatok legalább két szempontból értékelhetők. Egyrészt tény az, hogy a Rómer Flóris által utalt helyhiány sajnos azóta sem enyhült. így manapság is szép számmal találni olyan, érdekes edényegyütteseket, amelyeket helyhiány miatt nem lehet kiállítani. Másrészt azonban, a homokgödröki leletek feldolgozásának első összefoglalásával talán sikerült igazolnunk azt, hogy érdemes ismételten kézbe venni a múzeumi raktárak régi, „elfekvő" edényeit. Ismét Rómer Flóris szavaival élve: „Ne gondolja tehát senki, hogy fölösleges vagy nevetséges az ősi agyagműveket vagy azok töredékeit na-
