Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Takács Miklós - Paszternák István: A győr-homokgödröki 10-11. századi temetőrészletek és középkori település

266 TAKÁCS MIKLÓS - PASZTERNÁK ISTVÁN régiségtár jelentős számú éremmel is gyarapodott. Ezeket azonban lelőhely-megjelölés nélkül őrizték, így a múzeum éremgyüjteményének ismeretlen lelőhelyü példányai közé olvadtak 1953-ban. A felsorolt gátló körülmények ellenére a homokgödröki települési leletek kulcsfontosságúak nemcsak Győr, hanem az egész dél-kisalföldi régió középkori anyagi kultúrájának megismeréséhez. Formagazdagságuk miatt tehát mindenképpen érdemes a homokgödröki leleteket részletesen elemezni, még akkor is, ha a régészeti környezetükből kiragadva összegyűjtött tárgyak csak és kizárólag a „legklasszikusabb" leletfeldolgozási módszer, a tipológia segítségével vizsgálhatóak. Különösen érvényes a fenti kijelentés a kerámiára, annál is inkább, mert — mint fentebb már utaltunk rá — a homokgödröki leletegyüttes a korabeli országterület egészét szemlélve is egyedülálló: az itt napvilágra került legalább 94 ép vagy alig töredékes középkori edény miatt. így a formaitipológiai besoroláson túl mindenképpen meg kell próbálni magyarázatot találni arra, hogyan kerülhettek földbe ép vagy alig töredékes állapotban a homokgödröki fazekak, bögrék, bográcsok, tálak, palackok. III.2. A homokgödröki edények tipológiai sajátságai Igen érdekes eltérés mutatkozik a dualizmus korában, ill. az 1930-as, '50-es, '60-as, ill. '70es években gyűjtött kerámia formavilága között, Míg ui. a homokgödröki lelőhelyről a dualizmus idejében gyűjtött, kézikorongon formált, ép vagy alig sérült, cserépedények túlnyomó többsége tipológiai szempontból fazék, ill. kisfazék/bögre (5-9. kép; 12. kép), addig a később múzeumba került, többségében töredékes kerámia már teljes mértékben visszatükrözi azokat az arányokat, amelyek a környék Árpád-kori lelőhelyeire jellemzőek. Továbbá, az ép fazekak halmazának alapvető jellegzetessége a közepesnél nagyobb méretű példányok ritkasága. Sőt, e fazekak többsége még a közepesnél is kisebb, és — képletesen szólva — tipológiai szempontból valahol félúton áll a fazék, ill. a bögre között. Másfelől viszont a nagyobbrészt töredékekből álló leletegyüttesekben (pl. a néhai Star garázs területéről, ill. a vagongyári óvóhely építése során gyűjtött kerámiában) a közepes méretű fazekak töredékei a leggyakoribbak, s a bográcsok számaránya is jóval nagyobb, mint pl. a palackoké, tálaké. Készítésük technológiája alapján a homokgödröki lelőhelyről múzeumba került cserépedények két nagy csoportra oszthatók. Többségüket kézikorongon formázták hurkatechnikával (5-11. kép, a 11. kép 1. kivételével), de több szép példája van a gyorskorongon, egy agyagtömbből felhúzott edényeknek is (12-13. kép). A hurkatechnikával, kézikorongon formált edények formakincse jól beilleszthető azon formai-időrendi keretek közé, amelyeket a dolgozat e fejezetének szerzője egy korábbi munkájában (TAKÁCS 1996, 135-195) a lelőhely tágabb értelemben vett tájegysége, a Kisalföld vonatkozásában felállított. Pontosabban: a győri Homokgödrökben gyűjtött, hurkatechnika segítségével, kézikorongon formált kerámia formakincse igen közeli rokonságban áll a hivatkozott tanulmányban elemzett ménfőcsanaki és lébényi leletegyüttesekkel, így egyes homokgödröki edények beépültek e munkába. Ennek következtében viszont az alábbiakban részint a hivatkozott tanulmány eredményeinek rövid összefoglalása következik. A kézi korongon formált, homokgödröki fazekak (5. kép; 6. kép 1, 2, 5, 6, 7; 14. kép) talán legfontosabb jellegzetessége az, hogy tipológiai szempontból igencsak egységesek, azaz — egyes részletformák kivételével — azonos technológiai megoldások, műhelyfogások ismétlődnek rajtuk. így a formázásukhoz felhasznált agyag igencsak egységes voltára, illetve az égetés azonos technológiájára utal a tárgyalt edények túlnyomó többségének halvány vörösesbarna színe. Továbbá soványítóanyaguk is minden esetben olyan homok, amely némi, kevés aprókavicsot is tartalmaz. Sőt, formai-tipológiai szempontból a homokgödri fazekak — néhány ritka kivételtől eltekintve — ugyanazt a típust ismétlik, amelyet e fejezet szerzője egy — fentebb már hivatkozott — munkájában a 1. kisalföldi fazéktípusnak nevezett el (TAKÁCS 1996, 157-158). Azaz, testük zö-