Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. Eger, 1994)

Kriston Vízi József: Népi gyermekjátékok a palócföldön

„ Topj le, topj le, lipüske, majd én is letopok, Ülj le, lepke, Babot adok, Ha megeszed, többet adok! " (Szilvásvárad) Amikor az égen feltűnt a libák és kis őrzőik ellensége, a héja, mindjárt hangosan rákiáltottak, hogy mihamarabb elűzhessék: „Héja, héja, lakatos, Látom, lábad ripacsos, Csőrlőre, csattogom, Ángyom ablakára. Hess, hess, hess!" (Balaton, Szűcs, Bekölce) A faluközön vagy a közelben, néha távolabb vagy az erdőben csordogáló vizek jó játékperceket nyújtottak még a dologban segédkező fiú- és lánygyermekek részére is. A nyári forróságban, de más alkalommal is gyeptéglával, vesszőfonással gátat állítottak a patak medrébe, hogy fürdőzhessenek. A megmártózás után bedugult fülükre tapasztották a tenyerüket, s a következőket kiáltották: „ Kigyó, béka, gyere ki a fülemből, kékre, zöldre, tiszta feketére!" Aztán - mint egy ragályi adatközlőnk mesélte az 1980-as évek elején - hirtelen elengedték a tenyerüket és lestek, mi jön ki a fülükből. Érdekes megjegyezünk, hogy ez a fajta, Borsai Ilona elnevezésével babonázó mondóka ezenkívül csak az ideáti Szatmár egykét falujából, valamint Erdély egyes részein ismert! Másutt már eltűnt vagy elhalványult az a játékos mondókaszokás, ami napozás, szárítkozás után vagy közben került sorra. Amikor a porban, homokban túrtak a gyermekek és egyik markukkal abból összegyűjtöttek egy kupackát, felhajították, s a következőket mondták: