Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. Eger, 1994)

Bakó Ferenc: Újabb ismeretek a palócságról

hol ismeretien és amelyek a gyakorlatból és az emlékezetből rég kiesett szokásformákra utalnak vissza. Magukat a szokáselemeket tekintve, megemlíthetem a kendő fontos szerepét az eljegyzésen és a menyasszonyi kalács különböző formáit, amelyek egyes kistájakhoz kapcsolódnak. Tárgyi kellék még a vőfénybot három fö változattal és közöttük az egyedül innen, Palócföldről ismert „buzogány" típussal. További jellegzetesség még a mágikus gyökerű „nyoszolyóbábu", ezt csak a barkóknál és néhány helyen ismerik; és hasonlóan ritka a „váltókakas" szerepeltetése, újabb változataiban grillázs anyagból készítve. A lakodalom eseményei között palóc sajátosság a mennyegző végén járt tűzugrás vagy tűztánc, ennek két fő változatával a „menyasszony-porkolással" és a „hajnaltüz-járással", az egész Felföldre kiterjedően. Változatok ebben az esetben is kisebb tájanként ismerhetők fel. Egy-egy kistájon ismerhették meg kutatóink a „rabvágás" dramatikus szokását is, a lakodalom végén és a mennyegző tisztségviselőinek sajátos, máshol ismeretlen megnevezéseit, mint a „térfót", a „tőkeasszony", vagy a „tódó". Egykori funkciójuk azonban már feledésbe ment. * A temetkezés, halottkultusz sok ősiségét megőrző szokása közül ki kell emelni a szellemi szférához tartozó „kapus' mitikus személyét, aki a másvilágon fogadja és kalauzolja a holt lelket; a halottlátó megkeresésének szokását, ami egy időben kényszerű erővel bírt; és a hamuhintést a ház padlójára, hogy a visszatérő lélek nyomokat hagyjon. Materiális jellegű az öltöztetö-asszony tevékenysége, aki felkészíti a halottat a nagy útra; fiatal halottnál a kardra tűzött alma és rozmaringszál, ami végül a sírba keiül; és a sír élő fával való megjelölése. Az év egyházi ünnepeihez fűződő, ú.n. kalendáris szokások, népiesen „jeles napok" rítusait az egyházi liturgia és egyes, kereszténység előtti vonások jellemzik. Ezek azonban általánosak, annyira, hogy nemcsak a palócoknál és a magyarságnál, hanem a szomszéd népeknél is megtalálhatók. Ilyen a virágvasárnapi „kiszehajtás", ami a Zagyvától nyugatra általános, de az eredete németeknél, nyugati szlávoknál kereshető. Más irányú kapcsolatot vet fel a pünkösdi király-választás, amit a magyarság messzi keletről hozhatott magával. A Miklós-napi alakoskodó játék viszont néniet-