Bereznai Zsuzsanna szerk.: Tanulmányok Boldog történetéből és néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 7. Eger, 1990)

Szántó Lóránt: Fejezetek Boldog község történetéből

Katona László, Bugyi János, Vitéz Lukács János malomtulajdonos, Horváth János, Kiss Sándor és Varga János voltak. A Nemzeti Bizottság fennállása alatt sokszor megváltozott. A pártok megalakulása, az erővi­szonyokban beállott változások mindig személyi változásokkal is jártak. Február 26-án a Nemzeti Bizottság megalakította a Termelési Bi­zottságot, amely megindította és vezette a mezőgazdasági munkákat. Közben újjászerveződött a helyi közigazgatás is. 1945. február 21-én rendkívüli ülésre hívták össze a képviselőtestületet. Ezen az aszódi járási főszolgabíró Bruckner Jenő főjegyzőt azonnali hatállyal felfüggesztette és az ügyvitelt ideiglenesen Becse Károly tanítóra bízta. A Nemzeti Bizottság március 22-én már Acsay Antal községi aljegy­zőt bízta meg a közigazgatás vezetésével, aki mindig az adóügyeket kezelte. 1945. március 25-én megalakult a községben a Földigénylő Bizottság. Elnöke: Dányi István. Megkezdték az igénylők összeírását. A Nemzeti Bizottság kezdetben minden felsőbb irányítás nélkül, öntevékenyen dolgozott a község új rendjének kialakításán, a háborús károk helyrehozásán, a termelés és közellátás megszervezésén, a föld­reform megvalósítása érdekében. Később mint politikai szervezet fontos szerepet töltött be a népi demokratikus állam rendelkezéseinek végrehajtásában és ellenőrzésében, a népi demokrácia vívmányainak védelmében, a rendőrség megszer­vezésében, a reakció elleni harcban, a népnevelés munkájában. 1946-ban, de még inkább 1947-ben a Nemzeti Bizottságok szerepe egyre jobban csökkent. 1948-ban már csak a választásokat előkészítő, ünnepségeket rendező szervezet volt, és mielőtt 1949. január 29-én hivatalosan is feloszlott volna, falunkban lényegében már 1948-ban megszűnt. Községünkben 1945 februárjában megélénkült a politikai élet. Megkezdték a pártok szervezését. Elsőnek a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt alakult meg február elején, de a pontos dá­tumra már senki sem emlékszik. Ugyancsak februárban alakult meg a Független Kisgazdapárt és 1945 júniusában a Nemzeti Parasztpárt. 1945. május 23-án a Független Kisgazdapártnak 167 tagja, a Magyar Kommunista Pártnak 158 tagja, a Szociáldemokrata Pártnak 68 tagja, a Szabad Szakszervezeteknek 148 tagja volt községünkben.

Next

/
Thumbnails
Contents